Hát engem megérintett, nekem tetszett. Le se tudtam tenni, elképedve, lélegzetvisszafojtva olvastam.
A történet Észtországban játszódik: egzotikum. A tejjel, mézzel és tormásuborkával folyó Kánaánt (a semmi és a Molotov-Ribbentrop paktum közötti Észt Köztársaságot) előbb szovjet (terror, pusztulás, eltűnések), majd német (béke, nyugalom, na jó, pár zsidó - ők tudják, miért - menekülése), majd megint szovjet (sosincsvége elnyomás, pusztulás, terror, besúgás, zabrálás, rettegés) megszállás, és örökkétig tartó berendezkedés váltja fel.
A teheneket meg kell fejni. Muszáj. Akkor is, amikor az ember, harisnya nélkül, jaj, ó, szégyen, végre hazakeveredik a községházáról, ahol - hogy megmondja az igazat (NEM MONDJA MEG!) - vallatói tömegesen megerőszakolják.
Szeretet, szerelem, védelem, árulás, gyermek, testvér... s mindezek végén: NKVD ("Semmi sem Erősebb, a Tolvajok Barátságánál") - a modern posztszovjet maffia jelszava. Ők tudják: az orosz, ukrán, észt stb. nő a legolcsóbb, legjövedelmezőbb befektetés. Kisstílű, útszéli kis csibész - regényünk egyik mellékszereplője - , aki csak tetováló stúdót és nem legalábbis világuralmat tervez belőle összehozni magának.
Pedig az sem lett volna lehetetlen.
Olvassátok el a könyvet. Megismeritek a nemi erőszakot mint történelem formáló erőt, mint stratégiai fegyvert, a nemi erőszakot, mint életünk alapelemét, viselkedésünk gondolataink generátorát: a lényeget. És soha sehol nem olvasott költői, leheletfinom leírását olvashatjátok a gangrape-nek, a tömeges nemi erőszaknak. Finom, költői, velőtrázó.
A történelem forgandó. A nők elleni erőszak örök.
Szerintetek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése