Geréb Ágnes kezét-lábát bilincsbe verték. De ez csak a felszín, a látszat. Valójában a magyar nők, a magyar anyák testén csattant az erényöv rozsdás lakatja. Tulajdonosunk, urunk és parancsolónk összevonta a szemöldökét, meglengette szemünk előtt a kulcsot – és zsebre vágta. Kié a nő teste? Ki rendelkezhetik fölötte?
Önnönmaga? Ne szórakozzunk már, hogy ez a Geréb Ágnes fogja, és elmagyarázza neki, hogy milyen folyamatok zajlanak a testében, megtanítja őt uralni ezeket, hogy tájékozott döntést tudjon hozni arról, hogyan lesz jó a szülés neki meg a babának … Hogy jön ahhoz egyáltalán, hogy JÓ legyen neki? Hát nem meg vagyon írva…? Hát kié a nő teste!?
Mert ha tényleg a születendő gyermek egészsége volna a fontos, akkor már rég otthon vagy születésházakban szülnének a magyar anyák, hiszen az biztonságosabb is, kellemesebb is, olcsóbb is. De hát nem az a fontos, hanem az: ki az úr a háznál, ki az úr a női testben?
A női testben kérem – természetesen intézményes képviselői, konkrétan férfiak és nők révén – maga a patriarchális társadalom az úr: ő mondja meg, mikor lehet levegőt venni, mikor kell nyomni, ő mondja meg, hogy hasmánt vagy hanyatt, ő kegyeskedik esetleg megengedni, hogy labdán ülve, apával vagy anélkül…
Dr. Czeizel Endre, aki orvosi megfontolások alapján inkább az otthonszülés híve, azzal magyarázza a hazai orvostársadalom merev ellenállását, hogy az orvosok nincsenek jól megfizetve: nem akarnak engedni a hálapénzükből. Na de hiszen nekem is kevés a fizetésem, mégsem kapok hálapénzt. Hálapénzt nem azért kap az orvos, mert kevés a fizetése, hanem azért, mert nagy a hatalma. Nem hinném, hogy sűrűn előfordulna hónap vége felé, hogy a hálapénzt az orvos azzal utasítja vissza, hogy ebben a hónapban már kiegészítettem a jövedelmemet arra a szintre, amelyet szerintem egy szülész-nőgyógyásznak hoznia kellene, kösz, asszonyom, uram, nyugodtan költsék csak magukra meg a babára…
Mai patriarchális társadalmunk egyik legfontosabb hatalmi pozícióját a szülészorvos tölti be: hálapénz ezért jár neki, nem pedig a nép igazság iránti hő vágyából kifolyólag. Ha úgy volna, a szegények nem adnának… Tiszta szerencse, hogy a „ius primae noctis” már nem jár vele. (Az összes szülész-nőgyógyász között a nők aránya nem éri el a 8 százalékot. Nyilván – ha az orvosok között összességében már több is a nő, mint a férfi – erre a szakterületre speciel alkalmatlanok. Végtére is csak nők. Szolgálni szolgálhatják a patriarchátust, de osztozni… na, arra még várhatnak.)
Tartsd kezedben a női testet: kezedben a hatalom. Geréb Ágnes csuklóján és bokáján csattant, de az összes magyar nő és anya testén, a mi testünkön zárult valójában az a bilincs. Szerencsére máglyát már nem raknak, s ez azért reményt ad, hogy nem kell további 2-300 évet várnunk.
Volt osztálytársnőm épp ma reggel osztotta meg velünk, nagymama-és nagypapakorú pajtásaival legújabb unokája születésének friss történetét. Hát, az a gyerek bizony Londonban született.
„október 14-re virradóra megérkezett J. unokánk, londoni idő szerint reggel 4 órakor, ahogy tervezték: otthon, a lakásban. Minden a legnagyobb rendben ment – A-ék nagyon boldogok, és azt mondták, hogy ég-és-föld az otthoni és a kórházi szülés között. Ott teljesen kidolgozott protokollja van az otthon-szülésnek, a világ legtermészetesebb dolgaként kezelik a helyzetet. Előtte 2 hónappal a LEGKÖZELEBBI területileg illetékes kórházban kell jelentkezni, kap egy komoly (terhes)könyvet, amely instrukciókat ad, és amelyben folyamatosan vezetni kell a soron következő vizsgálatokat, stb., és felvesznek egy komoly kockázat-felmérő jegyzőkönyvet. Ha előreláthatólag minden OK, bemutatnak 3 bábát, akikkel telefonszámot cserél a kismama, majd a szülés előtti hónapban postán kiküldenek egy egységcsomagot – és amikor megindul a szülés, telefonálni kell a bábának, aki elindul feléjük, és egyidejűleg értesíti a kórházat is, hogy esemény van.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése