Egy 2006-os írás a türelmi zónákról és a főpolgármesteri felelősségről

Ezt a cikket 2006-ban, az önkormányzati választás előtt írtam, amikor az egyik (ma már mindegy, hogy melyik, mert bizony különböző időpontokban és eltérő csomagolásban bár, de mindegyik) főpolgármester-jelölt kijelentette, hogy megválasztása esetén szorgalmazni fogja türelmi zónák kijelölését, mert ettől várható a közterületi prostitúció problémájának a MEGOLDÁSA.

Nem emlékszem, hogy akkor miért nem közöltem, mindenesetre most ideteszem a szöveget, mert úgy látszik, a tisztelt publikumnak még mindig nem sikerült a dolgot végiggondolnia.

_______________________________________________________________________

Türelmi zóna: a résztvevő megfigyelés új irányai

A főpolgármester-jelölt úr szerint türelmi zónát kell nyitni Budapesten, akárcsak Amszterdamban, s akkor minálunk is ugyanúgy meg lehet mindent oldani, „az orvosi ellátástól a biztonságig”, mint ahogy amott. 

Egy pillanatig sem tételezzük fel, hogy a jelölt a levegőbe beszél. Hogy úgy hozakodik elő a türelmi zóna bevezetésére vonatkozó ötletével, hogy egy sort sem olvasott a szakirodalomból, hogy népes és kipróbált szakértő-apparátusa ne hajtotta volna fel az európai és Európán kívüli nagyvárosok prostitúció-szabályozási tapasztalatait legalább száz évre visszamenőleg. Kizárt dolognak tarthatjuk, hogy egy dörzsölt, gyakorlott politikus, aki épp az ország egyik legjelentősebb hatalmi centrumának, a főpolgármesteri széknek a betöltésére pályázik, szóbeszédekre, mendemondákra, városi legendákra építgetné várospolitikája eme nem lényegtelen elemét, és ne tudná, hová vezettek a prostitúció reglementálásának (szabályozásának) kísérletei a boldog békeidőkben, valamint a II. világháború előtt, éppen Budapesten.

Egy igaz várospolitikusnak – s jelöltünk minden kétséget kizáróan ilyen – tudnia kell, hogy a nagyságos Belügyminisztérium, illetve a Főváros által egyre-másra kiadott ilyen, meg olyan bordélyrendelet, valamint a 20. század elején meghirdetett templomtól-iskolától-közintézménytől ennyi, meg ennyi méterre kijelölhető terület, mai szóval türelmi zóna, ahol az engedéllyel és orvosi igazolással rendelkező prostituáltak magukat felkínálhatták, együtt is csak azt eredményezték, hogy a titkos prostituáltak száma minden rendelkezésre álló becslés szerint tíz-húszszorosa maradt az engedélyezettekének.

A főpolgármester-jelölt úr nem szeret külföldi példákra hivatkozni, ezért csak Amszterdamot említi meg (Stockholmot nem hozza fel, azzal már túl sok volna a külföldi példák emlegetéséből). Így fogalmazott: „Puritán meggyőződésben megőszült matrónák le tudják élni az életüket anélkül Amszterdamban, hogy egyetlen egyszer is találkoznának ezzel a jelenséggel”. Ez igaz lehet: matrónáéknál (különösen a puritánoknál) előfordul, hogy az ember ki sem teszi a lábát a saját lakásából, tévét sem néz, barátokat sem fogad, általában bezárkózó, elvonult életet él. Nem így áll a helyzet azonban a magyarországi állami leánynevelő intézet kapujában összefogdosott, előbb Budapesten a reménybeli türelmi zónában vagy azon kívül a hatóságok értő támogatása mellett betört s futtatott, majd annak rendje és módja szerint Hollandiába eladott leányka esetében: ő az Amszterdami Vigalmi Negyedben még véletlenül sem kerülheti el – mint az említett puritán matróna –, hogy nyakig ne merüljön abba a rettenetes pokolba, amivel egy prostituált élete jár.

Amszterdamban (és másutt) – a főpolgármester-jelölt úr is tudja ezt, hiszen olvassa a szakirodalmat – a prostitúció legalizálása nem a szexiparból származó állami bevételt, nem is a prostituáltak és klienseik egészségügyi biztonságát fokozta, még csak nem is a legálisan működő prostituáltak arányát az összes prostituált között, hanem az odairányuló ember- (gyermek-!) kereskedelmet, valamint az ezzel foglalkozó maffiák erejét, s hatalmát.

A főpolgármester-jelölt úr és csapata természetesen ismeri a hazánkat is kötelező, prostitúcióra vonatkozó nemzetközi szerződéseket, előírásokat. Pontosan tudja, hogy e nehezen megjegyezhető című dokumentumok, amelyeket az egyszerűség kedvéért keletkezésük helyéről (New York-i, Palermói Egyezmény), esetleg értelmetlen betűszavakkal (CEDAW) szoktunk emlegetni, szigorú szabályokat írnak elő az egyezményben részes államoknak a prostitúció és az azt SZÜKSÉGSZERŰEN körülvevő emberkereskedelem – ezen belül gyermekkereskedelem – ellen. Olvasta továbbá a nők elleni hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló ENSZ Egyezményt felügyelő Bizottság által hazánknak 2002-ben címzett dörgedelmeket a tervezett türelmi zónák káros mivoltáról: „… a Bizottság továbbra is aggasztónak találja a jelenlegi – ún. «védett övezeteket» (ahol tilos a prostitúció), és «türelmi zónákat» (ahol megengedett) előíró – szabályozást, mert az megnehezítheti a prostitúció kizsákmányolóinak büntetését, és így tovább ronthatja a prostituált nők helyzetét.”

Hm. Főpolgármester-jelöltünk egy pillanatig eltűnődött: vajon miért szerepel ez a türelmizóna-ügy a nők elleni hátrányos megkülönböztetést monitorozó Bizottság napirendjén? De aztán persze rájött, hiszen olvassa a szakirodalmat. A prostitúció: rendszer, egész szisztéma, a férfiak nők feletti uralmának egyik, talán legszörnyűbb társadalmi alrendszere. Olyan kereskedelmi ügyletek terepe, amelyek során az egyik fél – férfi: kliensek, futtatók, tulajdonosok, emberkereskedők hada – egyoldalúan csak a maga kedvére és javára használja, adja, veszi a másik felet – a nőt (gyermeket).

Hogy a kiskorú, intézetből szökött, strici férjnek tejelő, esetleg magyarul nem is tudó külföldről hozott prostituáltak mindegyike erőszak eredményeként áll-e majd ott a türelmi zónában vagy lesz közöttük néhány olyan önkéntes is, aki éppen a kiszolgáltatottságot, az erőszakot, a verést, a nemi betegséget, a negyvenszeres halálkockázatot, a napi tizenöt állva kiszolgálandó, sokszor mocskos, büdös pasas futószalagját kedveli, az majdnem mindegy. A prostituáltat felkereső kliens olyan nőt (kislányt, fiút) akar, aki őt magát, s a vele folytatandó aktust nem akarja. Olyan nőt (kislányt, fiút) bérel ki, aki a pénzéért további feltétel nélkül fog a rendelkezésére állni. Nem kérdezi: téged megerőszakoltak, megvertek, bezártak, követnek, ellenőriznek, eladtak, megvettek, a gyermeked, anyád-apád életével fenyegetnek-e, hogy most itt légy és engem szolgálj a pénzemért? Nem kérdezi: használja.

Főpolgármester-várományosunk felkészült jelölt, ismeri a prostitúcióval kapcsolatban az elmúlt évtizedekben a világ számos kutatóközpontjában készült tanulmányokat. Tudja tehát, hogy a prostitúció legalizálása és a szegénység együttesen fokozott veszélynek teszi ki az adott terület, ország lakosságát, ezen belül is a fiatalkorú lányokat, fiatal nőket. Ő természetesen nem a friss hús exportja révén szeretné majd mérsékelni hazánk eladósodottságát, tudja ugyanis, hogy nem éri meg, hiszen a prostitúció bármely ágának legalizálása csak az emberkereskedő maffiákat erősíti, nem az adóbevételeket. Tudja, hogy a türelmi zóna sem nem helyes, sem nem célszerű módja a prostitúció kérdése rendezésének, ő azonban nem tud, és megdönthetetlen tudományos bizonyítékok reményében nem is akar lemondani arról az ismeretanyagról, amelyet éppen a főpolgármesterségből fakadó sajátos hatalmi helyzetéből adódóan halmozhat fel.

„Not in my backyard”, harsogják a világ összes főpolgármesterei, midőn aláfirkantják bordély- és türelmizóna-rendeleteiket. Nem így a mi emberünk. Neki esze ágában sem lesz a más … hm … kezével verni a csalánt.

Magukat megnevezni nem óhajtó informátoraink szerint a főpolgármester-jelölt úr azt tervezi, hogy amennyiben megválasztják, azonnal kijelöli saját lakókörnyezetét türelmi zónának. Ezt a lehetőséget semmiképp sem fogja kihagyni, állítják kilétüket titokban tartó forrásaink.

És persze hosszú távon gondolkodik. Ismerve a türelmizóna-kijelölés menthetetlen hátulütőit, ideiglenes, mondhatni kísérleti intézkedésnek szánja a dolgot. Nem elégszik meg azzal – mint kerületi, városi, falusi polgármester kollégái immár hosszú évek óta –, hogy egyszerűen elsumákolja a türelmi zóna kijelölését, nem. Hiszen elejétől végéig ismeri azokat az érveket, amelyek szerint a prostitúció a nőket és a gyermekeket közönséges haszonállatként forgalmazó rabszolgatartási forma, s mint ilyen, összeegyeztethetetlen a modern polgári társadalmi berendezkedéssel, vagyis ma már tökéletes képtelenség bármilyen értelemben vett legalizálása és engedélyezése. De miképp lehet felvilágosítani erről a sok felkészületlen, a választási küzdelembe átgondolatlan közhelyeket beleüvöltöző politikus-társat, hogyan lehetne felnyitni az ugyancsak tudatlan újságíró-társadalom szemét, és mivel lehetne meggyőzni végül magukat a választópolgárokat?

Fel kell tárni, és nyilvánosságra kell hozni a valóságot. Ő maga, a főpolgármester személyesen készül a bizonyítás élére állni. Esténként, midőn egyébként a nemrégiben meghozott türelmizóna-rendelet sürgős visszavonásának előkészületeivel foglalatoskodik, saját kezűleg veti majd papírra a Nagy Kísérletben aznap gyűjtött személyes tapasztalatait:

• Milyen volt lefüggönyözött autóval rohanni a gyerek (unoka) elé az iskolába, hogy még véletlenül se kelljen szegény ártatlannak iszamos óvszereken csúszkálva, gyalog hazajönnie, részegen, bedrogozva tántorgó hiányos öltözetű prostituáltak, őket durva szavak s gesztusok kíséretében mustrálgató kliensek között?
• Milyen volt a meztelen, kifacsart pózokba beállított nőket alulnézetben ábrázoló plakátokról gyermekünk, unokánk tekintetét minduntalan elterelni; belegondolni, hogy ezek minden nőt, a mi feleségünket, húgunkat, leányunkat és édesanyánkat is megtiprásra érdemes prédának látják?
• Milyen érzés volt osztozni a gyerekkel a meglepetésben, midőn a szomszédos kapualjból sliccét gombolgatva épp egy osztálytárs apukája lépett elő?
• Egyébként is milyen érzés a gyermek bimbódzó értelmét kitenni a felismerésnek: hogy a prostituált nénik közül sokan vele egyidős kislányok?
• S milyen volt zavartan magyarázkodni a gyereknek, miután egy ilyen korabeli kislány épp minket, az „édes kis főpolgit” szólított le, a gyereknek szakavatott madámi felügyeletet ajánlva arra a kis időre, amíg bennünket kezelésébe vesz?
• Miképp hat hőn imádott családunk éjszakai pihenésére a házunk alsó két szintjén berendezett SM (Sado-Mazo)-bárból az udvari ablakokon keresztül beszűrődő jellegzetes zaj?

Képzeljük magunk elé a főpolgármestert, amint e megdönthetetlen bizonyítékok tömegét tartalmazó dokumentációt a Testület elé tárja! Na, kíváncsi vagyok, melyik fafejű, konzervatív politikus mer ezek után a főpolgármester személyes tapasztalataival szembehelyezkedve még mindig kiállni a türelmi zónák Budapesten való fenntartása mellett?

Ravasz!