2011. január 27., csütörtök

Ajánlom is, vitatom is: Éva büntetése

A Civil Nők listán ajánlottam tegnap ezt a Nőkért.hu-n megjelent írást (szerző: Mózes Emese), de azért erős ingert érzek, hogy vitassam is, ne csak ajánljam. 

Ajánlom, mert végre egy cikk, amelyik egyben látja a nők elleni hátrányos megkülönböztetés különféle formáit. 
Ha nem volna ilyen csüggesztő a téma, egyenesen úgy fogalmaznék, hogy üdítő végre összefüggéseiben olvasni az eltérő társadalmakban más és más sajátosságokat öltő, ám egységesen mégiscsak a nőket sújtó (és persze a férfiaknak kedvező) egyenlőtlenségeket - minél nagyobb az egyenlőtlenség, annál durvább erőszak kell a fenntartásához. Mi, itt a világ boldogabbik szegletében, megússzuk néhány individuális asszonygyilkossággal (szerelemféltés persze!), egy kis prostitúció, pornó, emberkereskedelem, szőkenő vicc, nemi erőszak, meztelen reklám, coki a politika meg a gazdaság helyett stb... Másutt azonban nőnek születni kész katasztrófa: direkt jót tesznek veled, ha magzatként kimetszenek, ha mégis megmaradsz, nem kapsz enni, ha túléled, gyerekként eladnak szexrabszolgának, ha nem is, még kislánykorodban kőkéssel, soha helyre nem hozhatóan szétvagdossák a nemi szervedet, ha ezt nem is teszik, állandóan rejtőzködve, ellenőrzés alatt kell élned, minden fontos kérdésben mások döntenek (közben persze azt hallgatod állandóan, a világ minden nyelvén, hogy cherchez la femme) - ha egyáltalán van miről dönteni, mert jobbára csak az éhezés van és a szégyen, ha esetleg lánygyereket szülsz, de különben mehetsz öngyilkos merénylőnek is, ha épp ambíciókkal vert meg a sors, vagy ha sokadik gyerek vagy már a családban - természetesen ezt is önként, szabadon, önmegvalósítás gyanánt, mint annyi mindent, amit a nők csinálni szoktak (szemben szegény férfiakkal, akik önmaguknál hatalmasabb természeti vagy transzcendens erőktől hajtva többnyire mindent kénytelenek az előnyösebb végénél megfogni).

Vitatom viszont, mert a cikk úgy állítja be ezt a dolgot, mint valami természeti, mi több, természetfeletti csapást. Holott hát társadalmi ez, és nem holmi felsőbb bosszú vagy ítélet eredménye, hanem a rendelkezésre álló javak megszerzésének és elosztásának egy jól bevált - és más vonatkozásokban is egyébként sikerrel alkalmazott - modellje.
A javak (hatalom, kompetencia, pénz, presztízs, tudás, hozzáférés, információ, tér, sebesség, idő, ezen belül szabadidő, pénz- és társadalmi tőke stb., stb.) a társadalom egyik csoportja számára előnyös elosztását nem adják ingyen: azért újra meg újra meg kell harcolni. Ezt a harcot nevezzük nők elleni erőszaknak, annak minden - ideológiai, propaganda, csoportos és egyéni erőszak, szóbeli, gazdasági, fizikai, szexuális elnyomás - változatával együtt. Ajánlom analógiának a nemzeti, faji, vallási erőszakot - kinek mit sikerül megfigyelni jobban (nők elleni mindenütt van, a tudós megfigyelők nagy szerencséjére) - sok hasonlóságot mutatnak a nők elleni erőszakkal, meg persze egymással is.

Ja és van még egy közös vonásuk: rövid távú, viszonylagos jóljárásokkal tarkítva bár, de mindenkinek rosszak, az egész társadalomnak ártanak.

2011. január 26., szerda

A gyerek, ha prostituált

Ékes Ilona országgyűlési képviselő (Fidesz) 2010. novemberi levelében kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez: mit kíván tenni a Belügyminisztérium a gyermekprostitúció ellen, és hogyan óhajtanak fellépni az áldozatok, e meggyötört és reménytelen helyzetben lévő gyermekek védelme érdekében? 
A belügyminiszteri válasz olvasója a következő tényekről szerezhet tudomást: 
  1. Minisztériumában – a minisztert magát is beleértve – nem található olyan munkatárs, aki jogilag és logikailag koherens, nyelvileg korrekt választ tudna megfogalmazni.
  2. A miniszter 14-18 éves kislánykákat és kisfiúkat tesz felelőssé azért, hogy őket százával felnőtt férfiak használják, s további felnőttek élnek meg (köztudottan igen jól) abból a pénzből, amit ezekért a gyerekekért a használóik fizetnek.
  3. Az egész gyermekprostitúció-ügyet hangsúlytalan, marginális problémának tartja, amivel neki, miniszterként, semmi teendője nincs.
Lássuk sorban: 
Ékes Ilona levelében rámutat, hogy miközben a Btk. 202/A alapján megrontást követ el, és börtönbüntetéssel büntethető a felnőtt, aki kiskorúval pénzért vagy más ellenszolgáltatás ellenében szexuális kapcsolatot létesít, a Szabálysértési törvény ugyanezt a kiskorút – immár fiatalkorú elkövetőként – akár elzárással is fenyegeti ugyane tevékenység miatt, ha arra (ill. annak egy részére, a „felkínálkozásra”) nem a megfelelő helyen, vagy az előírt orvosi igazolások hiányában került sor. 
Magyarán: ugyanaz a gyerek ugyanazért a cselekményért egyszerre sértett és elkövető is. 
A képviselőnő álláspontja szerint a gyerekek (18 év alattiak) prostitúciója egyértelműen kényszerként, erőszakként értelmezendő, ami ellen a rendőrségnek (is) fel kell lépnie, annál is inkább, mivel nem csupán gyerekekről, a jövő generációjáról van szó, de a prostitúció és emberkereskedelem egész rendszerének legfőbb utánpótlási forrásáról is egyben.
Ékes Ilona javaslatokat is tesz a belügyminiszternek:
  • módosítsák a Szabálysértési törvényt, hogy a fiatalkorú prostituáltakat, ha rendőrkézre kerülnek, ne büntetés, hanem valamiféle elterelés várja,
  • a 18 évesnél fiatalabb prostituáltnak ne adjanak bárcát (jövőre – az AB döntése értelmében – már a felnőtt korúnak sem fog kelleni, de ezt a levélváltás idején még nem lehetett tudni),
  • hozzanak létre gyermekprostitúció-ellenes akciócsoportokat (Ékes itt sajnos félreértette kissé, és egyenesen a rendőrségnek adta ki feladatul a MONA tavaly nyilvánosságra hozott javaslatában foglaltakat a rendőrség és a gyermekek védelmével foglalkozó szervek és szakemberek célzottan a gyermekprostitúció felszámolását és az áldozatok megsegítését szolgáló együttműködési formáiról – s a miniszter haladéktalanul, visszakézből hárított is),
  • és folytassanak e súlyos társadalmi probléma okaira vonatkozó feltáró kutatásokat, adatgyűjtéseket.
Pintér Sándor válaszában – a vonatkozó nemzetközi normák kötelességszerű felidézését követően – elsősorban azt tartja szükségesnek a képviselő asszony tudomására hozni, hogy a gyerekprostituáltak (sajnos) nagyon is önként, egyáltalán nem kényszereknek engedelmeskedve adják a fejüket a prostitúcióra (vajon honnan tudja ezt?). Ennek a véleményének levele további részében a belügyminiszter még többször, ismételten hangot ad majd.
Elismeri persze, hogy a Btk. szerint bűncselekmény a 18 évesnél fiatalabb személlyel ellenszolgáltatás fejében folytatott szex, elkövetőként „tetten érni” mégis a – természetesen önkéntes – sértettet szokták valahogy:
„A Btk. … 202/A. §-a a tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében történő közösülést vagy fajtalankodást megrontásnak tekinti, és három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A prostituáltként előállított gyermek- és fiatalkorúak megkérdezése, illetve az esteleges prostitúcióra kényszerítés körülményeit megvizsgálva elmondható, hogy a tetten ért fiatalok szinte kizárólag saját akaratukból folytatják e tevékenységet.” (Szó- és betűszerinti idézetek a miniszter válaszleveléből.) 
A miniszter buzgón helyesli a gyermekprostituáltak körében a különféle elterelő, nevelő programok alkalmazását, az efféléknek hovatovább még személyiségfejlesztésre is szükségük lehet, de mindez szerencsére nem az ő hatásköre: lenne szíves a tisztelt képviselő valamely más miniszterhez fordulni, pl. az oktatásért és a szociális ügyekért felelőshöz. Persze felajánlhatná – mégiscsak kormányzati feladatról van szó –, hogy ő majd szól a kormányülésen a kollégának, hogy talán figyeljen oda erre is. De nem azért van az a sok országgyűlési képviselő, hogy a miniszter lobbizzon helyettük is.
A szabálysértési törvény módosításának nem látja értelmét: megfér a büntetés az elterelés mellett, így talán majd jobban megjegyzik a fiatalok a szükséges tudnivalókat. Egyébként is mindannyian ismerjük a rossz rendőr-jó rendőr módszert: az igazságszolgáltatás majd jól börtönbe csukja az önkéntes tévelygőt, hogy amaz utána megkönnyebbülten vesse alá magát az oktatási-nevelési tárca jótékony szigorának… 
Jó, hát van ez a megrontás,
büntetendő is, de mivel a kiskorú prostituált önként szexel, sőt, kéri, elfogadja az ellenszolgáltatást, és minthogy ezek a fiatalok a keresményükkel már önállóan rendelkeznek (na nehogy már!), ők is felelősek a bűncselekményért, fejtegeti a miniszter.
„A megrontás korábban tárgyalt esetében a 14. életévét betöltött kiskorú így nem sértettje, vagy áldozat a bűncselekménynek, hiszen a szexuális kapcsolat a beleegyezésével jött létre, az ellenszolgáltatást vagy maga kérte vagy elfogadta.”
(Úgy kell tehát érteni ezt, hogy Pintér Sándor belügyminiszter és teljes asszisztenciája szerint a 18 évesnél fiatalabb, de 14 évesnél idősebb személlyel szexuális kapcsolat létesítése ellenszolgáltatás fejében csak akkor bűncselekmény, ha a kiskorú nem kéri, nem is fogadja el az ellenszolgáltatást, vagyis ha ellenszolgáltatás nincs
Ez ügyben, azt hiszem, Okos Katához fogunk fordulni – remélem, ő nem volt prostituált –, ő ugyanis a mese szerint megoldotta, hogy jött is, meg nem is, felöltözve is, meg nem is, hozott is ajándékot, meg nem is. Az is igaz persze, hogy vele szemben nem Pintér belügyér, hanem maga Mátyás király állott…) 
A következő pontban azután váratlan meglepetés ér bennünket:
„Prostituált pedig fogalmilag csak 18. életévet betöltött személy lehet, hiszen éppen az Ön által hivatkozott Btk. 202/A.§-ban meghatározott bűncselekmény alapján ennél fiatalabb személy szexuális szolgáltatást nem nyújthat, ilyenre nem ajánlkozhat fel.”
Most akkor van gyerekprostitúció fogalmilag vagy nincs? Hát kikről-mikről beszéltünk mindezidáig? Kik csinálják önként, kik kérik, fogadják el az ellenszolgáltatást, kik tudnak a keresményük fölött szabadon (de nagyon ám!) rendelkezni, kiket kell – de persze nem a belügyminiszter felügyelete alatt – elterelni, kikre ugrik „azonnalosan” (ilyent is leír, komolyan!) a rendőrség, ha kell – ha egyszer nincs? Fogalmilag mindenesetre biztosan nincs. 
„A rendőrkapitányságokon figyelik és helyben reagálnak […] a gyermekprostitúcióval kapcsolatos[…] esetekre.” Jaj, de nehéz ezt követni: akkor mégiscsak van. 
Nem, még sincs, hisz:
„Megvizsgáltuk az utóbbi 5 év statisztikai adatait, és a rendelkezésre álló információk alapján megállapítható, hogy a 18 év alatti prostituáltak előállítása egy közel 200000 fős lakosságú megyei jogú város kapitányságán kb. évi 2 fő. Kisebb kapitányságokon pedig még ennél is ritkább a gyermekprostitúció. megvizsgáltuk továbbá a gyermekprostitúciót érintő bűncselekmények sértetti körét életkor szerinti bontásban, és megállapítottuk, hogy az elmúlt években ez a gyermekprostitúciót érintő bűncselekménytípust nem is követtek el 18 éven aluli sérelmére.”
Én már azt nem tudom sehogy se felfogni, hogy miképp állíthat elő egy hivatalos hatóság 18 év alatti prostituáltat, akár csak évi 2-t is, mindenesetre 0-nál többet, ha egyszer fogalmilag nem létezhet ilyen, de hogy milyen módszerrel lehet a gyermekprostitúció sértetti körét vizsgálni (pláne életkor szerinti bontásban), ha egyszer nincs is gyermekprostitúció, ráadásul hogyan lehet ezt a bűncselekménytípust elkövetni (mármint a gyermekprostitúciót érintőt, ugye) úgy, hogy az ne 18 éven aluliak sérelmére követtessék el… hát, itt feladom. 
A belügyminiszteri válasz is a vége felé közeledik. Ékes Ilona tudományos kutatások iránti érdeklődését kell most már csak leszerelni: nem, kedves képviselő asszony, nincs szükség ilyesmire, mert mi már mindent tudunk.
Két jeles kutatást is végeztek a tárgyban, írja felvilágosítólag, mindkettőt az Országos Kriminológiai Intézet keretei között. 
Az egyiket Fehér Lenke jegyzi "A prostitúcióhoz kapcsolódó (bűn)cselekmények szabályozása Ezrópában és Európán kívül. Nemzetközi jogösszehasonlítás, főbb dilemmák és kérdések" – a címből nehéz közvetlenül a hazai gyermekprostitúció leküzdésére irányuló belügyminisztériumi stratégiákra következtetni, de ez a könyv nincs itt az asztalomon. 
Ám a másik hivatkozott kutatásból – Virág György, Fehér Lenke, Gyurkó Szilvia, Solt Ágnes "A Magyarországot érintő emberkereskedelem társadalmi és kriminológiai összefüggései" – szerkesztett kötet itt van. Csak egy mondatot idéznék a (miniszteri válasz fénytörésében valójában nem is létező) gyermekprostitúcióról szóló tanulmányból itt:
Miközben a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek nap mint nap szembesülni kényszerülnek a gyerekkereskedelem e formáival, mégsem tudnak olyan esetekről, amelyekben eljárás indult ...” (Emberpiac, Eszter könyvek, 2009.) 
Nehezen hinném, hogy a neves jogtudósok, Fehér Lenke, Gyurkó Szilvia, Solt Ágnes és Virág György kalapjukat lengetve üdvözlik a belügyminiszter képviselői megkeresésre adott válaszát, amelynek lényege, hogy a gyermekprostitúcióra vonatkozó jogszabályokhoz nem kell nyúlni, a gyermekvédelem rendszere hiánytalanul alkalmas a probléma kezelésére, ami különben nem létezik, gyermekprostitúció ugyanis nincs, ugyanakkor a gyermekprostituáltak önként, saját zsebre csinálják ezt, kutatásokkal tele a padlás, egy szóval minden oké.





Végül azért idemásolom a gyermekprostitúcióról (gyermek = 18 év alatti személy) szóló nemzetközi egyezmény néhány részletét – a címét maga a fent bemutatott miniszteri válaszlevél is meghivatkozza. De a szellemétől fényév távolságra áll.
2009. évi CLXI. törvény a gyermekek eladásáról, a gyermekprostitúcióról és a gyermekpornográfiáról szóló, a Gyermek jogairól szóló egyezményhez fűzött Fakultatív Jegyzőkönyv megerősítéséről és kihirdetéséről
[…]
1. cikk
A részes államok a jelen Jegyzőkönyv előírásainak megfelelően megtiltják a gyermekek eladását, a gyermekprostitúciót és a gyermekpornográfiát.
2. cikk
A jelen Jegyzőkönyv értelmében:
(a) Gyermekek eladásának minősül minden olyan cselekmény vagy tranzakció, amelynek során egy gyermeket egy személy vagy személyek csoportja átad egy másik személynek vagy személyek csoportjának díjazás vagy más ellenszolgáltatás fejében;
(b) Gyermekprostitúciónak minősül a gyermek szexuális tevékenységekben történő felhasználása, díjazás vagy más ellenszolgáltatás fejében;
(c) Gyermekpornográfiának minősül a gyermek valós vagy szimulált, kifejezett szexuális cselekményben való részvételének bármilyen módon történő bemutatása, vagy a gyermek nemi szerveinek bármilyen bemutatása alapvetően szexuális célok érdekében.
3. cikk
1. Valamennyi részes állam biztosítja, hogy legalább az alábbi cselekményekre és tevékenységekre teljes mértékben kiterjed büntetőjoga, akár hazai vagy transznacionális szinten, akár egyéni vagy szervezett alapon követik el ezeket a jogsértéseket:
(a) A gyermekek eladásának 2. cikkbeli meghatározásával összefüggésben:
(i) A gyermek bármilyen módon történő felajánlása, eljuttatása vagy elfogadása abból a célból, hogy:
(a) a gyermeket szexuálisan kizsákmányolják;
(b) a gyermek szerveit haszonszerzés céljából átadják;
[…]
8. cikk
1. A részes államok megfelelő intézkedéseket fogadnak el a jelen Jegyzőkönyv által tiltott cselekmények gyermekáldozatai jogainak és érdekeinek megvédése érdekében, a büntetőeljárás minden szakaszában, különösen azáltal, hogy:
(a) Felismerik a gyermekáldozatok sérülékenységét, és az eljárásokat alkalmassá teszik különleges szükségleteik felismerésére, beleértve tanúkénti különleges igényeiket;
(b) Tájékoztatják a gyermekáldozatokat jogaikról, szerepükről és az eljárások terjedelméről, ütemezéséről és haladásáról, valamint az ügyeikkel kapcsolatos intézkedésekről;
(c) Lehetővé teszik, hogy a gyermekáldozatok nézetei, szükségletei és szempontjai megjelenjenek a személyes érdekeiket érintő eljárásokban, és azokat figyelembe vegyék, a hazai jog előírásainak megfelelő módon;
(d) Megfelelő segélyszolgálatról gondoskodnak a gyermekáldozatok számára a jogi eljárás során;
(e) Megfelelő módon megvédik a gyermekáldozatok magánéletét és személyazonosságát, és a hazai joggal összhangban intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy elkerüljék az információk helytelen terjesztését, amely a gyermekáldozatok azonosításához vezethetne;
(f) Gondoskodnak megfelelő esetekben a gyermekáldozatok, valamint családtagjaik és tanúik biztonságáról a megfélemlítésekkel és megtorlásokkal szemben;
(g) Elkerülik az indokolatlan késedelmeket az ügyek előkészítése, valamint a gyermekáldozatoknak kártalanítást nyújtó utasítások és rendeletek végrehajtása során.
2. A részes államok biztosítják, hogy az áldozat tényleges életkorával kapcsolatos bizonytalanság ne akadályozza meg a büntetőjogi nyomozás megindítását, beleértve az áldozat korának megállapítására irányuló vizsgálatokat is.
3. A részes államok biztosítják, hogy büntető igazságszolgáltatási rendszerben a jelen Jegyzőkönyvben foglalt jogsértések áldozataival való foglalkozás során a gyermekek mindenekfelett álló érdekeit tekintik elsődleges fontosságúnak.
4. A részes államok intézkedéseket tesznek a megfelelő képzés, különösen a jogi és pszichológiai képzés biztosítása érdekében azon személyek részére, akik a jelen Jegyzőkönyv által tiltott jogsértések áldozataival foglalkoznak.
5. A részes államok megfelelő esetben intézkedéseket fogadnak el azon személyek és/vagy szervezetek biztonságának és sértetlenségének biztosítása érdekében, amelyek az ilyen jellegű jogsértések megelőzése és/vagy áldozatainak védelme és rehabilitációja érdekében működnek.
6. Egyetlen, a jelen cikkben szereplő rendelkezés sem értelmezhető a vádlott tisztességes és pártatlan tárgyaláshoz fűződő jogával ellentétesen vagy hátrányára.

2011. január 21., péntek

Hazugságszolgáltatás

Itt egy film. 


A Budapesti Orvosszakértői Intézet két szakértője, dr. Pozsgai Tamás igazságügyi orvosszakértő és dr. Bodor György igazságügyi elmeszakértő az igazgató, elöl-hátul-dr. Szabados György jóváhagyó aláírásával azt írta bele a szakvéleménybe, hogy a Magyar Köztársaság igazságszolgáltatását (egyébként teljes joggal) kártérítésért perlő felperesnek "élősködésre való hajlama" van, és hogy "testszerte barnás árnyalatú kültakaró" borítja. 
Cigány tudniillik.

Dr. Bodor, dr. Pozsgai szakértők és innen-onnan dr. Szabados igazgató: védjék magukat.

Próbálják csak kimosni magukat a nyilvánvaló ténymegállapítás alól: aki "kültakarót" emleget, az féregre asszociáltat, halálpontosan követve a náci propagandagépezet maga idején bevált módszerét: könnyebb olyan embereket tömegesen legyilkoltatni, akiket nem emberekként, hanem valamilyen alacsonyrendű élőlényekként értelmeznek. Ezt a szociálpszichológiailag sikerrel tesztelt célt szolgálja a Budapesti Orvosszakértői Intézet szakvéleménye is.

Pozsgai, Bodor és Szabados a jelek szerint tehát népirtásra való hajlamot mutat: orvosnak vagy bármilyen értelmiségi pályára ezért mind a hárman alkalmatlanok. 
Nil nocere. 

Legföljebb ha árkot tisztíthatnak ezután. De a nyilvános harakiri is abszolút érthető lenne.






2011. január 12., szerda

Már megint nekem lett igazam


A bárca alkotmányellenesnek bizonyult.

Az Alkotmánybíróság január 10-én közzétett 28/C/2005. AB sz. határozatával eltörölte a bárcát, és kimondta, hogy a közegészség védelmét nem a prostituáltak megbélyegzésével és zaklatásával, hanem szociális és egészségügyi szolgáltatások biztosításával lehet szolgálni.

1999-ben, amikor a most eltörölt rendelkezés (elődje) még csak tervezet volt, a Szociális és Családügyi Minisztérium munkatársaként a következő - a most megismert alkotmánybírósági érveléssel többé-kevésbé egyező - véleményt írtam a készülő bárcarendeletről:

Vélemény a szexuális szolgáltatást nyújtó személyek egészségügyi ellenőrzéséről szóló egészségügyi miniszteri rendelet tervezetéről

  1. A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvény ha szellemét tekintve nem is, betűjében azért a New-York-i Egyezmény előírásait igyekszik követni. Az Egyezmény kimondja, hogy a prostituált nem elkövetője, hanem áldozata a bűncselekménynek. Az Egyezmény az aláíró országok kötelességévé teszi a prostituált mindennemű megbélyegzésének elkerülését, mivel ez nehezítené amúgy is problematikus visszailleszkedését a társadalomba. Ennek jegyében az Egyezményben részes tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy semmilyen módon nem fogják a prostitúció áldozatait – a prostituáltakat – mint prostituáltakat nyilvántartani. A jelen rendelet-tervezetben foglaltak végrehajtása azonban a prostituáltak egészségügyi hatósági nyilvántartását eredményezné, s ezért ellentétes a New-York-i Egyezménnyel.
  2. Az ún. Maffiatörvény óvakodik attól, hogy a prostituált mint prostituált a jogszabály erejével meghatározásra kerüljön. Minden előírása kizárólag a prostitúciós cselekményre irányul, mivel nem kívánja a bűncselekmény áldozatait elkövetőkként definiálni. Jelen rendelet ezzel szemben az egészségügyi ellenőrzés során szerzett “bárcát” a személyi igazolvány bemutatásával együtt tekinti érvényesnek. Ezzel önmagában is elköveti azt a megbélyegzést, amelyet a New-York-i Egyezmény tilt.
  3.  A prostituált hatósági ellenőrzés alá vonása (rendőri felszólításra köteles átadni igazolványát és a “bárcát”) tehát ellentétes a New-York-i Egyezménnyel. Még ennél is megdöbbentőbb (és egyben végrehajtathatatlan), hogy a prostituált akár a kliens kívánságára is köteles legyen az igazolást – és persze a személyi igazolványt, mert hisz anélkül a “bárca” érvénytelen – bemutatni. A klienst – ha már nem büntetjük más személy szexuális kihasználása bűncselekmény címén – azért jobb volna nem felruházni hatósági jogkörökkel.
  4.  Az egészségügyi vizsgálatok szükségességét az előterjesztő a közegészségügy érdekeivel indokolja. Ebben az esetben a vizsgálatok költségeinek a prostituáltra terhelése nem érthető. Tudni kell továbbá, hogy a prostituált minden újabb kötelező kiadásra a prostitúciós tevékenység révén tud forrást teremteni (ha tud). Az egészségügyi ellenőrzés költségei címén tehát az állam erejével kötelezzük őt újabb s újabb “fuvarok” teljesítésére.
  5. Mint a tervezet végén mellékletként közölt “Orvosi igazolás” űrlap-minta is tartalmazza, az egészségügyi vizsgálat eredménye az igazolás kiállítását követően semmilyen garanciát nem jelent. Több, mint kétszáz éve kísérleteznek Európa-szerte a prostituáltak különböző módokon történő ellenőrzése révén a nemi úton terjedő betegségek megállításával. Mivel a nemi betegség megléte nem a prostituált immanens lényegéhez tartozik – minthogy az legalább két szereplő szexuális érintkezése folytán terjed – a kérdést eddig még egyetlen országban sem sikerült megnyugtató módon rendezni. A kliensek ellenőrzésére tudniillik még sehol sem vállalkoztak. A nemi úton terjedő betegségek visszaszorításának egyetlen hatékony és emberi jogokat sem sértő módja a megelőzés és felvilágosítás, valamint a védekezés és gyógyítás intézményeinek és eszközeinek széleskörű és olcsó hozzáférhetővé tétele volna. A speciálisan (ha van ilyen) a prostitúció útján terjedő betegségek visszaszorítására pedig speciálisan a prostitúció ellen (és nem a prostituált ellen) kell fellépni. Ehhez kellene megtalálni a szükséges jogi és intézményi feltételeket.
Az Egészségügyi Minisztérium rendelet-tervezete, ha megvalósul, nem a prostitúció útján terjedő betegségek visszaszorítását fogja szolgálni. Sokkal inkább alkalmas lesz a prostituáltak másodlagos viktimizációjára; arra, hogy az amúgy is perifériára szorult, szörnyű emberi körülmények között élő szerencsétlen áldozatokat naponta újra és újra megalázzák, beleszorítsák, immár a hatóságok tekintélyét és erejét is latba vetve, a prostituált-lét korlátai közé.

Budapest, 1999. július 6. 
                                                                                                                               Betlen Anna 


Azóta több, mint 11 év telt el: ki tudja vajon, hány szabálysértési bírság és elzárás kiszabására nyílt alkalma a bíróságoknak? El kell-e valaha is számolni azon "üzletszerű kéjelgésekkel", amelyekre kifejezetten az állam parancsára, a bírság vagy a kötelező vizsgálat díjának befizetése céljából került sor?



2011. január 7., péntek

Ha idáig elolvastad, fizetek egy sört



Ismerős, ugye? A mesebeli egyetemista szakdolgozatának negyvenharmadik oldalán az alulról harmadik bekezdésbe csempészi ezt az opponensének szánt mondatocskát: de nem kell aggódnia, sörözés nélkül megszületik a bírálat és az érdemjegy, simán lezajlik a védés és ő elégedetten vághatja zsebre a diplomáját. A kutyát nem érdekli, hogy ő miről és mit írt a szakdolgozatba. Nem tudom, a valóságban is így megy-e ez, mindenesetre érdemes lenne szólni a Pénzcentrum meg a HVG újságíróinak, hogy a KSH nemzeti számláinak a szerzői talán ezen a mesebeli egyetemen lettek kiképezve, minthogy az idézett kiadvány, legalábbis ott, ahol a prostitúcióra költött milliárdokról van szó, rejt néhány időzített … hm, ha nem is bombát, de … sörözést.

A KSH egy majdnem 500 oldalas módszertani kiadványban ismerteti, miképp állítja össze évről évre a nemzeti számlákat. Minket most – a nagy sajtóhírverésre tekintettel – csak a prostitúcióra, szexiparra a magyar „háztartások által költött” 165 milliárdocska tartalma érdekelt volna. Ugyan honnan tudja a KSH, hogy hány éves a kapitány?
A módszertani kiadvány elismeri, hogy a prostitúció illegális tevékenységek keretei között zajlik: stricik, kerítők, emberkereskedők, szobáztatók szervezik, bonyolítják és húzzák belőle a hasznot, így a szexiparban forgó pénzek nagyságrendjének megállapítása során nyilvánvalóan csak becslésekre lehet támaszkodni. Na de mire alapozzuk a becslést? A kiadványban 9 alkalommal olvashatjuk – hogy jól megjegyezhessük –, hogy
„…a fogyasztásra készült becslés a fogyasztók és a megvásárolt alkalmak száma, valamint az átlagos árakra vonatkozó adatok alapján. A fent említettek mellett két további adatforrást is felhasználtunk: egyrészt a Prostituáltak Érdekvédelmi Szervezetétől, másrészről pedig speciális tanulmányokból származó adatokat. A folyó termelőfelhasználás (khm) becslése főként rendőrségi jelentések adataira épült.” (Kiemelés tőlem)
A KSH módszertani kiadványa hosszú fejtegetésben ismerteti a hazai szexipar szerkezetét, a vásárlók és az „eladók” szokásait, magatartását – ez képezi alapját az ugyanitt böngészhető részletező táblázatoknak a különféle szexuális tevékenységek bel- és külföldi forgalmáról, a vevők és eladók megoszlásáról stb.
Majd következik egy nem túl hosszú forrásjegyzék: ezek lennének tehát a speciális tanulmányok. A források közül kettőt én magam írtam, és határozottan emlékszem, hogy egyáltalán nem közöltem bennük a mai magyarországi prostitúcióra vonatkozó adatokat, hiszen nem álltak ilyenek rendelkezésemre. Az egyik tanulmányban egy a MONA (Magyarországi Női Alapítvány) által 2006-2007-ben készített kutatást ismertetek, amelyben egyebek között arról is szó esik, hogy még az államigazgatás vezető tisztségviselőinek, a politikusoknak vagy a rendőröknek sincsenek megfelelő adataik. (Kíváncsi lettem volna tehát a hivatkozott rendőrségi jelentésekre, de ezek fellelhetőségét nem találtam a módszertani kiadványban.)

Gyanút fogtam.

A forrásjegyzékből megnéztem a Nemzetbiztonsági Hivatal 2005-ös Évkönyvét, amely meg sem említi az alábbi fogalmakat: emberkereskedelem, prostitúció, szex(uális kizsákmányolás), gyermek(akármi). Egyébként EGYETLEN adatot sem tartalmaz semmiről sem.
Megnéztem a Legfőbb Ügyészség 2006-os éves beszámolóját, ebből nem hogy a prostitúcióra, annak tetszőleges értelemben vett szerkezetére, de még bármilyen egyéb bűncselekményre vonatkozóan sem lehet egyetlen adatot kinyerni. 
Megnéztem a NANE egyesület 2006-os beszámolóját, mégis, mire föl citálták ide?
Söralátétnek.

A NANE ugyanúgy, mint pl. én magam is, boldogan közölne adathegyeket is akár a prostitúcióról és az emberkereskedelemről, ha volnának ilyenek. De hát nincsenek.
Van még két újságcikk, egy Földi Ágnes-interjú a Népszabadságból, meg egy zaftos kurvázós cikk a piroslampa.hu-ról – na hiszen. Ennyi volna hát a tudományos háttér.

Marad tehát forrásnak a Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete. Vagyis a KSH kizárólag Földi Ágnes közléseire alapozta a nemzeti számlákban a nem legális gazdaság egyik fő területe, a prostitúció teljes körű becslését.
Lehet, hogy ez 165,24 milliárd, és lehet, hogy nem annyi. Hogy több, vagy hogy kevesebb. Mert az adat minden alapot nélkülöz.
Magyarországon a prostitúcióra, az emberkereskedelemre, legalábbis ezek bármilyen – kínálat, kereslet, szervezők, felhasználók, pénz – értelemben vett méreteire vonatkozó vizsgálat, adatgyűjtés nem készült, nincs. F.Á. azt mond, amit akar, neki sincs statisztikailag releváns adata, és azok a nők, akik nem az ő „védelme alatt” tömörülnek, egyébként sincsenek benne abban a képben, amelyet ő fest.
Földi mindenesetre 10-15 ezerre teszi a prostituáltak számát, átlag 10 ezer forintra taksálja a fuvar (átlag napi 3) egységárát, és 80%-ban állapítja meg a nem utcán álló, hanem szabadon és önként a saját kénye-kedvére otthonában vagy szállodában szakmai tevékenységét kifejtő öntudatos felnőtt prostituáltak arányát.

A KSH uniós nyomásra nekilátott megbecsülni az illegális gazdaságot. A csempészetet, ki tudja, miért, adathiányra hivatkozva kihagyta belőle, s csak a bőséges információval büszkélkedő prostitúciót és drog-gazdaságot mérte föl – a fentiekben ismertetett tudományos módszerekkel. Hogy a bűnözést, úgy általában, rablásostul, korrupcióstul miért nem kellett belevennie az illegális gazdaság kiszámításába, el nem képzelhetem, végtére az is jövedelemtermelő ágazat. Itt volna a helye a prostitúciónak is, hiszen annak minden VALÓS formáját tiltja a BTK (csak nem a prostituáltnak, hanem a futtatóknak, hirdetőknek, lakáskiadóknak, szervezőknek, kitartottaknak, és fiatalkorú prostituált esetében – ez a nemzetközi adatoknak megfelelően minden harmadik lehet!!! – a kliensnek is).

A KSH Földi Ágnesre alapozott ugyan, de a jelek szerint szabadon szárnyalt. Mert ha mondjuk 10 ezer prostituált van, és egy aktus átlagosan 10 ezer Ft, és egy prostituált átlag heti 5 nap teljesít, napi átlag 3 alkalommal, évi 40 héten át, akkor az 6 000 000 kefélés, 60 milliárd forint.

Legyen inkább 15 ezer a prostituált és 15 ezer az átlag tarifa, még akkor is jócskán elmaradunk a KSH becslésétől: 135 milliárd.

A KSH nemzeti számlák alkotói véleménye szerint tehát
a)      nem 15 ezer, hanem közel 30 ezer a prostituáltak száma, vagy
b)      nem 3, hanem 5-6- fuvar megy átlagosan egy nap, és menstruáció alatt sem szünetelnek, vagy
c)       nem 10-15, hanem 28 ezer az átlag (ez tuti nem igaz) fuvardíj, vagy
d)      a szexipar forgalmának 65%-a nem prostitúcióból, hanem pornóból jön be (aligha).

De mindezeknél sokkal érdekesebb, hogy ez az egész hány férfit jelent.

Maradjunk a 15 ezer nőnél, napi 3, heti 5, 40 hét, vagyis 9 000 000 dugás egy évben. Ha minden férfi csak egyszer megy évente, akkor 9 millió férfi – ez nem valószínű. Ha pont ugyanannyi a vevő, mint az áru-személy, az csak 15 ezer férfit jelentene (fejenként napi 3, heti 5 alkalommal stb.): ez sem reális. 
Én iteráltam, szoroztam, osztottam és megtettem tétemet: 6-800 ezer körül lehet azon férfiaknak a száma, akik évente LEGALÁBB egy alkalommal Magyarországon prostituálthoz mennek. Ez a hazai ivarérett férfilakosságra vetítve 15-20%.

Na és, ha elfogadjuk, hogy mondjuk 700 000 férfi költ prostitúcióra, és elfogadjuk a KSH számát is, amely szerint évi 165 milliárd forint forgalmat bonyolítanak, akkor személyenként több, mint évi 236 ezer forintban kell ÁTLAGOSAN gondolkodni, amit azért megkérdőjeleznék.

3 pontban összefoglalom a lényeget:

  1. Földi Ágnes úgy orákulumkodhatik, hogy halvány sejtelme sincs a tényekről, mert szakszerű vizsgálatok hiányában nem is lehet, de persze nyilván nem is érdeke (és nem ő az egyetlen, akinek nem), hogy ilyen vizsgálatok alapján kiderüljön BÁRMI is.
  2. A KSH, Európa egyik legrégibb és valaha a legtekintélyesebb statisztikai hivatala a prostitúcióról, erről a súlyos és veszélyes társadalmi problémáról a hasikájára csapva állít össze, közöl, és rendez látványos idősorokba adatokat, egyes egyedül egy a prostitúció fenntartásában érdekelt szervezet minden tudományos alapot nélkülöző blöffjeire támaszkodva.
  3. S végül az én becslésem (ha valakinek kedve, pénze van e tárgyban kutatást megrendelni, csak szóljon, de addig maradjunk ennél): minden ötödik-hetedik férfi prostituálthoz jár – a tisztelt olvasó testvére, papája, kedvese, férje, fia –, és hozza haza nem csak a STD-t (nemi betegségeket), hanem azt a szexuális magatartást, azt az egyenlőség-eszmét, azt a nő, a másik ember, különösen a fiatalkorú leányok iránt táplált tiszteletet és megbecsülést is, amit a szexiparban sajátít el és gyakorol be.
Ja és még egy: újságíróink, sűrűn legősibb-mesterségezve, buzgón mindig-volt-mindig-leszezve, az áldozatos pornóipart sújtó válságon szorgosan sajnálkozva simán beszopják a kamut.

Én meg – tessék, ilyen az én szerencsém: – utálom a sört.