Ezt a cikket 2006-ban, az önkormányzati választás előtt írtam, amikor az egyik (ma már mindegy, hogy melyik, mert bizony különböző időpontokban és eltérő csomagolásban bár, de mindegyik) főpolgármester-jelölt kijelentette, hogy megválasztása esetén szorgalmazni fogja türelmi zónák kijelölését, mert ettől várható a közterületi prostitúció problémájának a MEGOLDÁSA.
Nem emlékszem, hogy akkor miért nem közöltem, mindenesetre most ideteszem a szöveget, mert úgy látszik, a tisztelt publikumnak még mindig nem sikerült a dolgot végiggondolnia.
_______________________________________________________________________
Türelmi zóna: a résztvevő megfigyelés új irányai
A főpolgármester-jelölt úr szerint türelmi zónát kell nyitni Budapesten, akárcsak
Amszterdamban, s akkor minálunk is ugyanúgy meg lehet mindent oldani, „az
orvosi ellátástól a biztonságig”, mint ahogy amott.
Egy pillanatig
sem tételezzük fel, hogy a jelölt a levegőbe beszél. Hogy úgy
hozakodik elő a türelmi zóna bevezetésére vonatkozó ötletével,
hogy egy sort sem olvasott a szakirodalomból, hogy népes
és kipróbált szakértő-apparátusa ne hajtotta volna fel az
európai és Európán kívüli nagyvárosok prostitúció-szabályozási
tapasztalatait legalább száz évre visszamenőleg. Kizárt dolognak
tarthatjuk, hogy egy dörzsölt, gyakorlott politikus, aki épp az
ország egyik legjelentősebb hatalmi centrumának, a főpolgármesteri
széknek a betöltésére pályázik, szóbeszédekre, mendemondákra,
városi legendákra építgetné várospolitikája eme nem
lényegtelen elemét, és ne tudná, hová vezettek a prostitúció
reglementálásának (szabályozásának) kísérletei a boldog
békeidőkben, valamint a II. világháború előtt, éppen
Budapesten.
Egy igaz
várospolitikusnak – s jelöltünk minden kétséget kizáróan
ilyen – tudnia kell, hogy a nagyságos Belügyminisztérium,
illetve a Főváros által egyre-másra kiadott ilyen, meg olyan
bordélyrendelet, valamint a 20. század elején meghirdetett
templomtól-iskolától-közintézménytől ennyi, meg ennyi méterre
kijelölhető terület, mai szóval türelmi zóna, ahol az
engedéllyel és orvosi igazolással rendelkező prostituáltak
magukat felkínálhatták, együtt is csak azt eredményezték, hogy
a titkos prostituáltak száma minden rendelkezésre álló becslés
szerint tíz-húszszorosa maradt az engedélyezettekének.
A
főpolgármester-jelölt úr nem szeret külföldi példákra
hivatkozni, ezért csak Amszterdamot említi meg (Stockholmot nem
hozza fel, azzal már túl sok volna a külföldi példák
emlegetéséből). Így fogalmazott: „Puritán meggyőződésben
megőszült matrónák le tudják élni az életüket anélkül
Amszterdamban, hogy egyetlen egyszer is találkoznának ezzel a
jelenséggel”. Ez igaz lehet: matrónáéknál (különösen a
puritánoknál) előfordul, hogy az ember ki sem teszi a lábát a
saját lakásából, tévét sem néz, barátokat sem fogad,
általában bezárkózó, elvonult életet él. Nem így áll a
helyzet azonban a magyarországi állami leánynevelő intézet
kapujában összefogdosott, előbb Budapesten a reménybeli türelmi
zónában vagy azon kívül a hatóságok értő támogatása mellett
betört s futtatott, majd annak rendje és módja szerint Hollandiába
eladott leányka esetében: ő az Amszterdami Vigalmi Negyedben még
véletlenül sem kerülheti el – mint az említett puritán matróna
–, hogy nyakig ne merüljön abba a rettenetes pokolba, amivel egy
prostituált élete jár.
Amszterdamban
(és másutt) – a főpolgármester-jelölt úr is tudja ezt, hiszen
olvassa a szakirodalmat – a prostitúció legalizálása nem a
szexiparból származó állami bevételt, nem is a prostituáltak és
klienseik egészségügyi biztonságát fokozta, még csak nem is a
legálisan működő prostituáltak arányát az összes prostituált
között, hanem az odairányuló ember- (gyermek-!) kereskedelmet,
valamint az ezzel foglalkozó maffiák erejét, s hatalmát.
A
főpolgármester-jelölt úr és csapata természetesen ismeri a
hazánkat is kötelező, prostitúcióra vonatkozó nemzetközi
szerződéseket, előírásokat. Pontosan tudja, hogy e nehezen
megjegyezhető című dokumentumok, amelyeket az egyszerűség
kedvéért keletkezésük helyéről (New York-i, Palermói
Egyezmény), esetleg értelmetlen betűszavakkal (CEDAW) szoktunk
emlegetni, szigorú szabályokat írnak elő az egyezményben részes
államoknak a prostitúció és az azt SZÜKSÉGSZERŰEN körülvevő
emberkereskedelem – ezen belül gyermekkereskedelem – ellen.
Olvasta továbbá a nők elleni hátrányos megkülönböztetés
tilalmáról szóló ENSZ Egyezményt felügyelő Bizottság által
hazánknak 2002-ben címzett dörgedelmeket a tervezett türelmi
zónák káros mivoltáról: „… a Bizottság továbbra is
aggasztónak találja a jelenlegi – ún. «védett övezeteket»
(ahol tilos a prostitúció), és «türelmi zónákat» (ahol
megengedett) előíró – szabályozást, mert az megnehezítheti a
prostitúció kizsákmányolóinak büntetését, és így tovább
ronthatja a prostituált nők helyzetét.”
Hm.
Főpolgármester-jelöltünk egy pillanatig eltűnődött: vajon
miért szerepel ez a türelmizóna-ügy a nők elleni hátrányos
megkülönböztetést monitorozó Bizottság napirendjén? De aztán
persze rájött, hiszen olvassa a szakirodalmat. A prostitúció:
rendszer, egész szisztéma, a férfiak nők feletti uralmának
egyik, talán legszörnyűbb társadalmi alrendszere. Olyan
kereskedelmi ügyletek terepe, amelyek során az egyik fél –
férfi: kliensek, futtatók, tulajdonosok, emberkereskedők hada –
egyoldalúan csak a maga kedvére és javára használja, adja, veszi
a másik felet – a nőt (gyermeket).
Hogy a kiskorú,
intézetből szökött, strici férjnek tejelő, esetleg magyarul nem
is tudó külföldről hozott prostituáltak mindegyike erőszak
eredményeként áll-e majd ott a türelmi zónában vagy lesz
közöttük néhány olyan önkéntes is, aki éppen a
kiszolgáltatottságot, az erőszakot, a verést, a nemi betegséget,
a negyvenszeres halálkockázatot, a napi tizenöt állva
kiszolgálandó, sokszor mocskos, büdös pasas futószalagját
kedveli, az majdnem mindegy. A prostituáltat felkereső kliens olyan
nőt (kislányt, fiút) akar, aki őt magát, s a vele folytatandó
aktust nem akarja. Olyan nőt (kislányt, fiút) bérel ki, aki a
pénzéért további feltétel nélkül fog a rendelkezésére állni.
Nem kérdezi: téged megerőszakoltak, megvertek, bezártak,
követnek, ellenőriznek, eladtak, megvettek, a gyermeked, anyád-apád
életével fenyegetnek-e, hogy most itt légy és engem szolgálj a
pénzemért? Nem kérdezi: használja.
Főpolgármester-várományosunk
felkészült jelölt, ismeri a prostitúcióval kapcsolatban az
elmúlt évtizedekben a világ számos kutatóközpontjában készült
tanulmányokat. Tudja tehát, hogy a prostitúció legalizálása és
a szegénység együttesen fokozott veszélynek teszi ki az adott
terület, ország lakosságát, ezen belül is a fiatalkorú
lányokat, fiatal nőket. Ő
természetesen nem a friss hús exportja révén szeretné majd mérsékelni
hazánk eladósodottságát, tudja ugyanis, hogy nem éri meg, hiszen
a prostitúció bármely ágának legalizálása csak az
emberkereskedő maffiákat erősíti, nem az adóbevételeket. Tudja,
hogy a türelmi zóna sem nem helyes, sem nem célszerű módja a
prostitúció kérdése rendezésének, ő azonban nem tud, és
megdönthetetlen tudományos bizonyítékok reményében nem is akar
lemondani arról az ismeretanyagról, amelyet éppen a
főpolgármesterségből fakadó sajátos hatalmi helyzetéből
adódóan halmozhat fel.
„Not in my
backyard”, harsogják a világ összes főpolgármesterei, midőn
aláfirkantják bordély- és türelmizóna-rendeleteiket. Nem így a
mi emberünk. Neki esze ágában sem lesz a más … hm … kezével
verni a csalánt.
Magukat
megnevezni nem óhajtó informátoraink szerint a
főpolgármester-jelölt úr azt tervezi, hogy amennyiben
megválasztják, azonnal kijelöli saját lakókörnyezetét türelmi
zónának. Ezt a lehetőséget semmiképp sem fogja kihagyni,
állítják kilétüket titokban tartó forrásaink.
És persze
hosszú távon gondolkodik. Ismerve a türelmizóna-kijelölés
menthetetlen hátulütőit, ideiglenes, mondhatni kísérleti
intézkedésnek szánja a dolgot. Nem elégszik meg azzal – mint kerületi, városi, falusi polgármester kollégái
immár hosszú évek óta –, hogy egyszerűen elsumákolja a
türelmi zóna kijelölését, nem. Hiszen elejétől végéig ismeri
azokat az érveket, amelyek szerint a prostitúció a nőket és a
gyermekeket közönséges haszonállatként forgalmazó
rabszolgatartási forma, s mint ilyen, összeegyeztethetetlen a
modern polgári társadalmi berendezkedéssel, vagyis ma már
tökéletes képtelenség bármilyen értelemben vett legalizálása
és engedélyezése. De miképp lehet felvilágosítani erről a sok
felkészületlen, a választási küzdelembe átgondolatlan
közhelyeket beleüvöltöző politikus-társat, hogyan lehetne
felnyitni az ugyancsak tudatlan újságíró-társadalom szemét, és
mivel lehetne meggyőzni végül magukat a választópolgárokat?
Fel kell tárni,
és nyilvánosságra kell hozni a valóságot. Ő maga, a
főpolgármester személyesen készül a bizonyítás élére állni.
Esténként, midőn egyébként a nemrégiben meghozott
türelmizóna-rendelet sürgős visszavonásának előkészületeivel
foglalatoskodik, saját kezűleg veti majd papírra a Nagy
Kísérletben aznap gyűjtött személyes tapasztalatait:
Milyen volt
lefüggönyözött autóval rohanni a gyerek (unoka) elé az
iskolába, hogy még véletlenül se kelljen szegény ártatlannak iszamos
óvszereken csúszkálva, gyalog hazajönnie, részegen, bedrogozva
tántorgó hiányos öltözetű prostituáltak, őket durva szavak s
gesztusok kíséretében mustrálgató kliensek között?
Milyen volt
a meztelen, kifacsart pózokba beállított nőket alulnézetben
ábrázoló plakátokról gyermekünk, unokánk tekintetét
minduntalan elterelni; belegondolni, hogy ezek minden nőt, a mi
feleségünket, húgunkat, leányunkat és édesanyánkat is
megtiprásra érdemes prédának látják?
Milyen
érzés volt osztozni a gyerekkel a meglepetésben, midőn a
szomszédos kapualjból sliccét gombolgatva épp egy osztálytárs
apukája lépett elő?
Egyébként
is milyen érzés a gyermek bimbódzó értelmét kitenni a
felismerésnek: hogy a prostituált nénik közül sokan vele
egyidős kislányok?
S milyen
volt zavartan magyarázkodni a gyereknek, miután egy ilyen korabeli
kislány épp minket, az „édes kis főpolgit” szólított le, a
gyereknek szakavatott madámi felügyeletet ajánlva arra a kis
időre, amíg bennünket kezelésébe vesz?
Miképp hat
hőn imádott családunk éjszakai pihenésére a házunk alsó két
szintjén berendezett SM (Sado-Mazo)-bárból az udvari ablakokon
keresztül beszűrődő jellegzetes zaj?
Képzeljük
magunk elé a főpolgármestert, amint e megdönthetetlen
bizonyítékok tömegét tartalmazó dokumentációt a Testület elé
tárja! Na, kíváncsi vagyok, melyik fafejű, konzervatív politikus
mer ezek után a főpolgármester személyes tapasztalataival
szembehelyezkedve még mindig kiállni a türelmi zónák Budapesten
való fenntartása mellett?
Ravasz!