2012. szeptember 17., hétfő

Minek nevezzelek?

(Megjelent a CoMMMunityn is.)
Balog Zoltán miniszter tárgyalásra hívta a családon belüli erőszak önálló büntetőtörvényi tényállásként való kodifikálásáért több, mint százezer aláírást összegyűjtő Élet-Érték Alapítvány vezetőjét, Halász Pálmát és néhány képviselőnőt. A Fidesz, a népi kezdeményezés parlament asztaláról történt lesöprését követően rapid sebességgel felhorgadó felháborodástól kissé hátrahőkölve jóindulatáról, tárgyaláskészségéről biztosított, egyben közölte, hogy a készülő törvénytervezetet inkább szeretnék párkapcsolati erőszak vagy együtt élők közötti erőszak elleni törvénynek nevezni, hogy a család szóhoz ne kapcsolódjon méltatlanul „negatív töltet”.

Az (ellenzéki) közönség erre hangos kacajra fakadt vagy dühbe jött, és cikkekben, és további cikkekben, valamint közösségi oldalakon fejezte ki rosszallását. 

Pedig… … A család szó ebben a kontextusban való használata nem csak a szentség, de a hatékonyság szempontjából sem állta ki eddig a valóság próbáját.
Először is a „családon belüli erőszak” egy rossz fordítás, a tárgyalt jelenséget sehol a világon nem így hívják. Angolul, ugye, ’domestic violence’. A jelenség eredetileg nők elleni erőszak (’violence against women’, franciául ’violence envers les femmes’) néven vált ismertté, de aztán kiderült, hogy túlságosan is általános, az egész társadalmat átható dologgal állunk szemben, amellyel kénytelenek vagyunk részleteiben foglalkozni, így külön a közterületen, közintézményekben, a közmorálban, a jogban, a médiában stb. megnyilvánuló, és külön a magánszférában, az egyénnel szemben megnyilatkozó erőszakkal: ez lett a ’domestic violence against women’. Magyarul ez: a nők ellen a magánszférában elkövetett erőszak lenne helyesen. A specifikációt többféleképp oldották meg, franciául pl. többnyire ’violence conjugale’-nak, vagyis párkapcsolati erőszaknak mondták, angolul ’domestic’ (otthoni = a magánszféra értelmében) vagy ’intimate partnership violence’ (párkapcsolati erőszak) neveken vonult be a szakirodalomba.

Nálunk, amikor – természetesen civil nyomásra – egy kormányzat (a Fidesz első kormánya volt, ezúton is bocsánatot kérek a magukat baloldalinak és liberálisnak hívő barátaimtól ezen információ miatt) úgy ítélte meg, hogy mégiscsak fontos lenne a kérdéses jelenség elleni fellépést megfelelő önálló törvényi tényállás bevezetésével elősegíteni, ugyanebben a megnevezési kátyúban találta magát, mint most. „Nem”, riadt meg a felelős államtitkár: „ne nevezzük nők elleni erőszaknak, mert azt fogják rólunk hinni külföldön, hogy nálunk erőszakolgatják a nőket! És ne nevezzük családon belüli erőszaknak se, mert akkor mit fognak hinni a családról a fiatalok!” De aztán a végül elkészült jogszabály-koncepció mégiscsak tartalmazta az összes borzalmas szót: családot, nőket, mindent… Nem állítanám, hogy ezért, vagy csak ezért, de sem a megrendelő minisztérium, sem a kormány, sem a parlament, sem az egy év múlva választásokon győzedelmeskedő addigi ellenzék – MSZP-SZDSZ -, sem senki, soha nem vette elő, nem vitatta meg, nem nyúlt hozzá.

Egy 2002 őszi sikeres aláírásgyűjtés nyomán aztán (tehát nem ez a mostani az első), az akkori (frissen megválasztott, még lelkes) országgyűlés 2003 tavaszán gyorsan megtárgyalt és elfogadott egy országgyűlési határozatot, amely egy éven belül (2004. március 31-ig) a családon belüli erőszak elleni hatékony állami fellépés érdekében komplex törvény- és intézkedéscsomag megalkotását és hatálybaléptetését irányozta elő. Ha nem is tökéletes, de igen jó határozat volt.

A törvény- és intézkedéscsomag nem jött létre.

A 2002-es aláírásgyűjtés, majd az azt követő parlamenti viták során alkalmazásba vett szakszó – családon belüli erőszak – azonban sajnálatos módon lassan közismertté vált, és elkezdték használni. Sajnálatos pedig azért, mert a kifejezés - kutatás, adatgyűjtés, köztudatformálás, képzés, oktatás híján - nem húzta magával a más országokban hozzá kapcsolódó ismereteket is. Az emberek – politikusok, szakemberek, sajtómunkások – kimondták, leírták, és mindenki azt gondolt a jelentéséről, ami neki jól esett.

Itt biztosíthatok mindenkit arról, hogy NAGYON KEVESEN akadtak s akadnak ma is Magyarországon, akiknek jól, avagy kézre esik a nőket érő, a nők ellen irányuló erőszakról akárcsak gondolni is valamit (azon kívül, hogy biztos megérdemlik azok a ribancok), nem hogy írni, beszélni, döntést hozni. Így esett, hogy magyar hazánkban, gyanúm szerint a világon egyedüliként, a magukat progresszívnek hívő erők is csak a gyermek-, az idős-, meg a fogyatékosbántalmazásra bírnak gondolni, ha a 'domestic violence' fogalma felmerül; s ha netán kiejtik a szájukon a NŐK szót, akkor biztos hozzáfűzik, hogy ÉS A FÉRFIAK. És nagyon büszkék, hogy adtak az igazságosságnak. Ők aztán nem diszkriminálnak. Nem ők! Csuhaj! Ugocsa non coronat.

A politikai szerepvállalás terén szorgoskodók – közöttük is elsősorban a mégoly csekély számú nők – előszeretettel szoktak mentegetőzni: nem, nem csak a nőket, a legkevésbé sem őket, hanem legalább annyira a férfiakat védjük, óvjuk az erőszak ellen. Szép. 
Természetesen férfiakat is ér erőszak, futball-lelátó, kocsma, utcai verekedés stb., de a nők elleni erőszak szisztematikus, a társadalom eszköze legjelentősebb kisebbsége – a nők – kiszorítására a hatalom minden területéről. (A mienknél is patriarchálisabb társadalmak még a saját személyük feletti rendelkezés hatalmát is megvonják tőlük, vigasztalódhatunk tehát.)

Lehet, hogy néha hajlandók vagyunk sajnálni a gyengéket, ha nem épp mi magunk bántalmazzuk őket, de hogy szembenézzünk a ténnyel, hogy a nők elleni erőszak a társadalom alapműködése, hogy ez az az eszköz, amely biztosítja a férfiaknak (a nem bántalmazó többségnek is ám!), hogy a társadalom számos színterén a családtól a parlamentig, a foglalkoztatástól a gazdasági vezetésig mindenütt előnyt élvezzenek a nőkkel szemben: ez még, úgy látszik, nem dereng a közmegértés horizontján. Pedig nem ártana, mert lassan azt is számításba kell majd venni, hogy az egyre távolodó célt – az Európához, s általában a fejlett világhoz való felzárkózás célját – hogyan lehetne mégis közelebb hozni. Nem ez ennek a kis cikknek a tárgya, így hát egyszerűen idevetem: a nők egyenlő részvétele nélkül nem fog menni.

A családon belüli erőszak kifejezés szerintem azért nem elég jó, mert elvonja a figyelmet (és minálunk ezt, hogy úgy mondjam, nem kell kétszer mondani) a nőket érő szisztematikus erőszakról, és a mindenkire egyaránt leselkedő agresszióra tereli át. A családon belüli erőszak kifejezés használatával politikai (hatalom) helyett pszichológiai (indulat) fogalmakra tereljük a szót, s ezért intézményi változások helyett csak magatartási korrekciókra hívunk fel.

Én – ha az övétől különböző megfontolásból is – üdvözlöm tehát Balog Zoltán miniszter kezdeményezését, és „A párkapcsolati/együtt élők közötti erőszak ellen - a nők védelmében” néven javaslom a jogszabálycsomagot megalkotni. 

6 megjegyzés:

  1. kedves BA, értem a kérdést, szerintem nem következik belőle ez a következtetés, igyekszem konstruktív lenni ::: a nők elleni erőszak egyik zsánere ugye a domestic violence, illetve ott van még a szexuális zaklatás, utcai munkahelyi stb, a nemi erőszak úgyszintén. a domestic violence nem a párkapcsolatiságra kéne utaljon, hiszen egy "egyedül" élő és nevelő (tetszőleges nemű) szülő is verheti pl a (tetszőleges nemű) gyerekét, egyéb rokonát, mint az előfordul.
    nem értem, mire jó párkapcsolatot és együtt élést belevinni, végül is együtt él sok mindenki sok vonatkozásban, akár otthon, akár nem, akár párkapcsolat-szerűségekben, akár nem. az otthoni erőszak nekem adekvát megoldásnak tűnik.
    tisztelettel,

    VálaszTörlés
  2. Persze, majdnem mindegy, minek nevezünk valamit, ha ugyanazt értjük rajta. A családon belüli erőszak elnevezés kudarcot vallott. A hazai nőjogi szervezetek ajánlották, jobb híján, amikor világossá vált, hogy az eredeti "nők elleni erőszak" kifejezés használata akkora dühöt vált ki a közvéleményből, hogy próbálkozni sem érdemes vele. A családon belüli erőszak kifejezés használata akaratunkon kívül, illetve annak ellenére (én is ezt használtam persze) a figyelmet egyértelműen a nem nő áldozatokra irányította, és évekig kellett reménytelen küzdelmet folytatni azért, hogy legalább ne a nők által elkövetett erőszak legyen a főirány, ami a jogi szabályozást és az ellátórendszer esetleges (soha meg nem valósult) fejlesztését illeti.
    Az az erőszak-féleség, amelyről beszélünk (persze vannak másmilyenek is, és azok ellen is helyes fellépni) a nők elnyomását szolgálja, ezen belül is arról az alcsoportról folyik most a szó, amelyet a magánszférában, elsősorban családtag vagy együtt élő, vagy együtt élni/járni akaró férfiak követnek el nőrokonuk, főleg feleségük, élettársuk, barátnőjük, kiszemelt arájuk, de sokszor lányuk, nevelt lányuk, unokahúguk, és bizony nem is egyszer anyjuk, nagyanyjuk ellen. Ezek nagyon hasonlítanak egymásra: a nőt mint haszonjószágot kezelik, amely (aki) fölött nekik férfiúi mivoltuk jogán rendelkezniük lehet. Ezt az erőszakot szeretné a Halász Pálma-féle kezdeményezés a törvényalkotással megragadni.
    Ez persze helyes lenne, és csak izgulhatunk, hogy nem elégszenek meg egy sovány btk-beli paragrafussal, hanem a megelőzés, a nyomozás, a kutatás-szakképzés, az áldozatok ellátása és rehabilitációja is belekerül a törvényjavaslatba (kötve hiszem!).
    Én sokkal jobban szeretnék egy komplex törvényt, amely általában a nők elleni erőszakot - a médiában megjelenő gyűlöletbeszédtől/képtől a munkahelyi zaklatáson át a családi és magán-kapcsolatok keretében a nők ellen irányuló erőszakig, a leány- és nőkereskedelem, valamint a prostitúció és a pornó által a nők ellen szisztematikusan elkövetett erőszakig mindent felölel. Tudom, hogy utópia. De Svédországban pont egy ilyen komplex törvény van hatályban 13 éve.

    VálaszTörlés
  3. vagyis azt feltételezzük, hogy ha jogilag meghatározott dolog az elkövető és az áldozat neme, illetve nemi hovatartozása, akkor ez alapján differenciálható/kategorizálható legyen az otthoni és nem otthoni jellegű erőszak? bocsánat, ha hülyeségeket kérdezek ;)

    VálaszTörlés
  4. Azt akartam értésre adni a cikkel, hogy az az erőszak-féleség, amivel most foglalkozunk, alapvetően férfiak által nők és gyermekek ellen elkövetett erőszak. 95% körül van az elkövetők között a férfiak aránya és közel 90% az áldozatok között a nők, lányok aránya. Bár tényleg egyedileg bárki elkövetheti bárki ellen, és elő is fordul példa mindenre, mégis, az összes nemzetközi szakirodalom a nők ellen elkövetett erőszak egyik fő csoportjaként foglalkozik az angolul domestic violence, magyarul mindeddig családon belüli erőszak néven ismert jelenségcsoporttal.
    A fenti cikkben viszont arra akartam felhívni a figyelmet, hogy minálunk ezzel az egyébként értéksemleges kifejezéssel -"családon belüli erőszak" - sikerült letérni a nőket a családi kapcsolatokban rendszeresen érő és sújtó erőszak témáról, és átevickélni egyrészt a gyerekekre (akik persze az esetek elsöprő többségében az anyjukkal együtt válnak az erőszak áldozataivá), illetve a férfiakra és másokra, például azon esetekben, amikor a nő visszaüt.
    Nem csak én javaslom, hogy a nők ellen a családban alkalmazott erőszaknak, vagy csaaládon belüli párkapcsolati erőszaknak, vagy a nők ellen a magánszférában irányuló erőszaknak nevezzük a jelenségcsoportot. Érdemes olvasni a Nők Joga (www.nokjoga.hu) oldalt is. Nem könnyű egy fogalomba belesűríteni egy ilyen bonyodalmas és ennyire széles körben elterjedt jelenséget, de a "családon belüli " kifejezés egyedüli használata minálunk oda vezetett, hogy pont a nők szoktak kimaradni a tárgyalásból, pont őket semmiféle törvény, intézmény, szolgáltatás nem támogatja. Pusztán azt szerettem volna elérni, hogy ne terelődjék el a figyelem a jelenség fő célcsoportjáról, a nőkről, hogy ne húnyjunk tovább szemet az erőszak igazi célja, a nők és a férfiak közötti egyenlőtlenség fenntartása előtt.
    Így érthető?

    VálaszTörlés
  5. Az egész problematikát igyekszem férfi szemszögből praktikusan értelmezni a Nőkért oldalon ::: http://nokert.hu/index.php/ferfiakerthu/1083-feminista-ferfiszerep-hogyan-vegyuenk-reszt

    VálaszTörlés