2011. augusztus 27., szombat

Lom, blicc, politika


Tegnap este a Rózsadomb tetején a Vérhalom téri buszmegállóban feltűnően sokan, vagy tizenketten várakoztak. Lehet, hogy ebben a buszmegállóban még összesen nem állt ennyi ember? Talán ezért ijedt meg az este 3/4 8-kor a megállóba begördülő, szinte teljesen üres busz vezetője. "Ennyi ember... itt?"

A Rózsadombon tegnap lomtalanítás volt. A buszsofőr azért nem nyitott ajtót, sőt, az óvatlanul először még kinyílt első ajtaját is azért zárta sebtiben be, mert a megállóban cigányok álltak. Tízen-tizenketten: férfiak, nők, gyerekek
S noha az önkormányzat évek óta mindent megtesz azért, hogy a lomiipar ne tudja meg, hol van épp lomtalanítás, az mindig kitudódik. S a cigányok jönnek, s összeszedik, amit ott találnak. Nem lopnak, csak elveszik, ami ki van téve.

Szegény buszsofőr, azt se tudja, hol áll a feje. Ha fölengedi őket, 12 jegy nélküli utast enged föl a buszra, mert ki látott már lomizó romákat buszbérlettel utazni??
Ha meg nem nyitja ki nekik az ajtót, akkor diszkriminál, fajüldöz. (Fel is fogom jelenteni.) Pedig ő csak a BKV érdekeit védi a potyázóktól.
Én nagyon mélyen, mondhatni, empatikusan megértem a bliccelő cigányokat. Hiszen csak politizálnak. Voltak idők, amikor még én is így politizáltam. (Politika, mint a közösség életében való részvétel.)

Messze felnőtt ember voltam már (80-as évek), amikor egyszer realizáltam magamban, hogy állandóan lógok a közlekedési eszközökön, s hogy ez talán nem egészen van rendben így. A RENDSZERrel (amibe akkoriban nem egészen indokolatlanul, de azért nagyon pontatlanul beleértettem a BKV-t is) szembeni idegenkedésem következtében sokkal pontosabb információim voltak arról, hogy mikor ér a kalauz abba a megállóba, amelyen én szállok le a HÉVről, mint hogy mennyibe kerül egy bérlet vagy egy jegy. Továbbá koronként változó, ám mindvégig kitűnő módszerekkel rendelkeztem a közlekedési jegyek reciklálására, a mégis esetleg megvásárolt bérletszelvény átruházására stb. Ennek az egész dolognak csak egy eleme volt a szegénység, pénzhiány, takarékosság stb. Legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb összetevő volt a társadalmon kívüliség (érzése), a szembenállás, a harag. A BKV - érzelmektől átfűtött politikai hovatartozásom felől nézve - az "establishment" megtestesülése volt. (Mai információink, hogy úgy mondjam, nem eléggé cáfolják ezt az akkori érzést - lásd BKV-botrányok.)

Voltam Párizsban, másodszor. Az első ízben - fiatal, 22 éves stoppos lány - minden alkalommal úgy mentem át a metró jegyellenőrző kapuján, hogy tigrisugrással átugrottam (mint mindenki szinte, legalábbis akkor én úgy érzékeltem). A második utazás 6 évvel később került sorra, s immár rendesen vettem és kezeltem a jegyet, és azt magyaráztam magamnak is, másoknak is, hogy már öreg vagyok, én már nem tudom átugrani a kaput. Aztán az egyik megállónál kiderült, hogy ott kifelé menet is be kell dugni a jegyet az automatába, pedig én út közben már eldobtam valahol, úgyhogy kénytelen voltam azt a kaput a régi jó tigrisugrással kivételesen átrepülni, majd pedig ugyanazzal a lendülettel magamba szállni: igen, én része vagyok a közösségnek, elfogadom a társadalmi normákat: nem lopok.

Azért a magyarázat - ha szép is - nem ennyire egyszerű. Igen közeli barátnőm, kinek a Jóisten karcsú, törékeny termetet, kortalan külsőt ajándékozott, s egyébként nem kifejezetten sújtotta nélkülözéssel sem, valamint jó, érdekes munkát - egyetemi kutató, oktató - is biztosított neki, még a legutóbbi években is diákbérlettel járt, mert el tudta intézni az igazolást, s mert a felületes ellenőri szemek nem szúrták ki ötven felett sem, hogy már elmúlt húsz. Kedvezményes jegye volt az uszodától a múzeumokig, nem is tudom, nem egyenesen a diákigazolványtól a nyugdíjas kedvezmény túlpartjára vitte-e át a jó sora. 65 felett - az is itt van mindjárt - már egészen ingyen utazhat. Ő is része a közösségnek, ő is elfogadja, sőt, picikét, na persze csak egészen csöppet ártalmas mértékig, el is forgatja a társadalmi normákat. Nem lop, csak elveszi, ami ki van téve.

Ami belülről kedvezmény, kívülről blicc. Kettő között a politika.

A cigányok közül hány százalék diákoskodhat diákbérlettel, hány százalék élvezhet nyugdíjas kedvezményt, és hány éri meg a 65 éves életkort, hogy végre beérkezvén, legálisan is ingyen ringatózhasson a RENDSZER valamelyik szimbólumán? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése