2009. MÁJUS 21.
A múlt héten ez jelent meg a Magyar Hírlapban (május 11.), én pedig ezt a levelet írtam (Ékes Ilonán kívül elküldtem a Magyar Hírlapnak, és közzétettem a nőtárs listán is):
A Magyar Hírlap, egyik múlt heti számában egyebek között egy Veled készített interjúra hivatkozva, olyan állításokat tulajdonít Neked, amelyekről elképzelhetetlennek tartom, hogy valóban Te mondhattad.
Te, aki a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége élén 2004-ben a prostitúció ellen, 2007-ben az 50%-os választási női kvóta érdekében és most, pár napja a családtámogatások racionális, a nők érdekeit is figyelembe vevő módosítása érdekében együtt léptél fel a többi nőszervezettel, még csak nem is utalhattál arra, hogy a gender mainstreaming a halál kultúráját szolgálná, nem célozhattál arra, hogy a gender mainstreaming a nő és a férfi kicserélhetőségének tana lenne, s nem állíthattad, hogy az Európai Unió fő törekvése a nemek összemosása volna.
Az Országgyűlés emberi jogi bizottságában tevékenykedvén, ismervén az Európai Unió eszméit, elveit, szabályozását, nem sugallhattál olyasmit, hogy a gender mainstreaming valami ördögtől való eszme lenne: hiszen pontosan tudod, hogy ez csupán egy módszer, egy gondolkodási eljárás, nem más, mint minden dolog aszerint való értékelése, hogy az hogyan viszonyul férfiakhoz és nőkhöz, miképp tükrözi vissza a nők és a férfiak valóságát, mennyiben érvényesülnek benne női és férfi érdekek, mit ’hoz a konyhára’ a férfiaknak és mit a nőknek.
A gender mainstreaming sajnos angol szó, s nem csupán szó, hanem kifejezés, egyenesen anglicizmus, s mint ilyen nem fordítható a maga frappáns módján magyarra – de németre, franciára sem sikerült: mindenütt angolul mondják.
Pedig ők még nem is panaszkodhatnak: az ő nyelvükön legalább külön-külön szó van a társadalmi és a biológiai nemre, no és egyik sem azonos alakú az általánosan használt tagadószóval. Bennünket, magyarokat, akik a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért (gender equality, avagy égalité des genres) dolgozunk, kétszeresen is sújt a nyelvi balszerencse: ezt a két nagyon különböző, ám egyaránt igen pozitív fogalmat, a társadalmi és a biológiai nemet egy és ugyanazon negatív, tagadószóval kell kifejeznünk. Nincs könnyű dolgunk. De ebből azért nem következhet az, hogy mindjárt utáljuk is, és viszolyogjunk is attól, hogy érdemben és igazat beszéljünk róluk.
A nemek egyenlősége – akár a biológiai, akár a társadalmi nemekről beszélünk (s ezúttal nem az igenek ellentéteiként) – nem jelenti, nem is jelentheti ezek egyformaságát, azonosságát, ki- és összecserélhetőségét. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata betűjét és szellemét követve az emberek egyenlősége jogegyenlőséget, a méltóság és az önrendelkezés egyenlőségét – és nem az egyes személyek felcserélhetőségét, behelyettesíthetőségét, egyformaságát vagy azonosságát jelenti. De hiszen ezt Te is ugyanilyen jól tudod…
Sem mi, a nők és a férfiak egyenlőségéért dolgozó szakemberek, nőszervezetek – liberálisok és konzervatívak, hívők és hitetlenek –, sem az EU nem gondolja, nem gondoljuk, hogy a nőket és a férfiakat ki kéne cserélgetni egymással. Vagy hogy a közöttük lévő különbségeket el kéne tüntetni. Gondoljuk viszont – veled együtt –, hogy a nőknek pont ugyanannyi jogot és lehetőséget, s ezekkel való éléshez: képességet kell biztosítani, hogy tanuljanak, hogy gazdaságilag függetlenek legyenek, hogy dolgozhassanak és kamatoztathassák alkotóerejüket, hogy gyermeket vállalhassanak – amikor ezt jónak látják –, és nevelhessék a gyermekeiket, hogy a férfiakkal egyenlő részt vállalhassanak kisebb és nagyobb közösségeik döntéshozatalában, velük egyenlő mértékben részesedhessenek a hatalom minden (család, kis- és nagyközösségek, gazdaság, társadalom, politika) szintjén. S persze velük egyenlő mértékben osztozzanak a megtermelt javakból, a kiérdemelt előnyökből.
Egyetértesz ezzel? Hát persze.
A gender mainstreaming nem világnézet, nem politikai irányzat, nem célrendszer, nem értékrend. Csak egy gondolati „szemüveg”: egyik lencséjén a férfiakat, másikon a nőket, az egész szemüveggel pedig nőket ÉS férfiakat látunk, s rajtuk keresztül figyeljük a társadalmi, gazdasági, politikai, természeti, környezeti folyamatokat, törekvéseket, a politikai, gazdasági, társadalmi irányzatokat, célokat, értékeket. Mindent megnézünk a balszemünkkel, megnézünk a jobbal, és mindkettővel egyszerre. Az emberek – férfiak és nők – egyenlősége jegyében éppen különbözőségükre vagyunk tekintettel. A gender mainstreaming ennyi: nem több és nem kevesebb.
Végezetül még egy megjegyzés. Kétségkívül megoszlanak a vélemények arról, hogy a homoszexualitás biológiai vagy lelki okokra vezethető-e vissza. Szögezzük azonban le: bármi is a háttere, mióta a rendi társadalmakat magunk mögött hagytuk, mióta a párválasztás és családtervezés joga a polgári normáknak megfelelően a magánembert illeti meg, az, hogy kit szeretünk, kivel élünk együtt, s ezzel a szexuális irányultságunk is: valóban magánügy. Ha két ember szereti egymást és boldogságra törekszik: ez az élet kultúrája. A gyűlölet, a megvetés, a kirekesztés, a jogfosztás: az a halál kultúrája.
Üdvözlettel,
Betlen Anna
*****
Kedves Ilona,A Magyar Hírlap, egyik múlt heti számában egyebek között egy Veled készített interjúra hivatkozva, olyan állításokat tulajdonít Neked, amelyekről elképzelhetetlennek tartom, hogy valóban Te mondhattad.
"A férfi és a nő kapcsolatára épülő családra, amely az élet továbbadásának bölcsője, nagy veszély leselkedik" – hívta fel a figyelmet lapunknak nyilatkozva Ékes Ilona, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes tagja. A liberálisok egyre hangosabban és egyre agresszívabban hirdetik az egyén szabadságát, a homoszexualitást pedig genetikai adottságnak mondják. "Elindult a tagadás, a halál kultúrájának végső térfoglalása, a teremtettségünkkel való ellenkezés" – mondta a képviselő. Az uniós intézmények százmillió eurós nagyságrendű támogatásokkal segítik az úgynevezett gender mainstreaminget, amely Ékes szerint csak akkor elfogadható, ha ténylegesen a nők és a férfiak esélyegyenlőségének előmozdításáról szól. Az Európai Unió fő törekvései között szerepel azonban még a nemek összemosása, a különbségek eltüntetése, a nő és a férfi abszolút kicserélhetősége is.
Te, aki a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége élén 2004-ben a prostitúció ellen, 2007-ben az 50%-os választási női kvóta érdekében és most, pár napja a családtámogatások racionális, a nők érdekeit is figyelembe vevő módosítása érdekében együtt léptél fel a többi nőszervezettel, még csak nem is utalhattál arra, hogy a gender mainstreaming a halál kultúráját szolgálná, nem célozhattál arra, hogy a gender mainstreaming a nő és a férfi kicserélhetőségének tana lenne, s nem állíthattad, hogy az Európai Unió fő törekvése a nemek összemosása volna.
Az Országgyűlés emberi jogi bizottságában tevékenykedvén, ismervén az Európai Unió eszméit, elveit, szabályozását, nem sugallhattál olyasmit, hogy a gender mainstreaming valami ördögtől való eszme lenne: hiszen pontosan tudod, hogy ez csupán egy módszer, egy gondolkodási eljárás, nem más, mint minden dolog aszerint való értékelése, hogy az hogyan viszonyul férfiakhoz és nőkhöz, miképp tükrözi vissza a nők és a férfiak valóságát, mennyiben érvényesülnek benne női és férfi érdekek, mit ’hoz a konyhára’ a férfiaknak és mit a nőknek.
A gender mainstreaming sajnos angol szó, s nem csupán szó, hanem kifejezés, egyenesen anglicizmus, s mint ilyen nem fordítható a maga frappáns módján magyarra – de németre, franciára sem sikerült: mindenütt angolul mondják.
Pedig ők még nem is panaszkodhatnak: az ő nyelvükön legalább külön-külön szó van a társadalmi és a biológiai nemre, no és egyik sem azonos alakú az általánosan használt tagadószóval. Bennünket, magyarokat, akik a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért (gender equality, avagy égalité des genres) dolgozunk, kétszeresen is sújt a nyelvi balszerencse: ezt a két nagyon különböző, ám egyaránt igen pozitív fogalmat, a társadalmi és a biológiai nemet egy és ugyanazon negatív, tagadószóval kell kifejeznünk. Nincs könnyű dolgunk. De ebből azért nem következhet az, hogy mindjárt utáljuk is, és viszolyogjunk is attól, hogy érdemben és igazat beszéljünk róluk.
A nemek egyenlősége – akár a biológiai, akár a társadalmi nemekről beszélünk (s ezúttal nem az igenek ellentéteiként) – nem jelenti, nem is jelentheti ezek egyformaságát, azonosságát, ki- és összecserélhetőségét. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata betűjét és szellemét követve az emberek egyenlősége jogegyenlőséget, a méltóság és az önrendelkezés egyenlőségét – és nem az egyes személyek felcserélhetőségét, behelyettesíthetőségét, egyformaságát vagy azonosságát jelenti. De hiszen ezt Te is ugyanilyen jól tudod…
Sem mi, a nők és a férfiak egyenlőségéért dolgozó szakemberek, nőszervezetek – liberálisok és konzervatívak, hívők és hitetlenek –, sem az EU nem gondolja, nem gondoljuk, hogy a nőket és a férfiakat ki kéne cserélgetni egymással. Vagy hogy a közöttük lévő különbségeket el kéne tüntetni. Gondoljuk viszont – veled együtt –, hogy a nőknek pont ugyanannyi jogot és lehetőséget, s ezekkel való éléshez: képességet kell biztosítani, hogy tanuljanak, hogy gazdaságilag függetlenek legyenek, hogy dolgozhassanak és kamatoztathassák alkotóerejüket, hogy gyermeket vállalhassanak – amikor ezt jónak látják –, és nevelhessék a gyermekeiket, hogy a férfiakkal egyenlő részt vállalhassanak kisebb és nagyobb közösségeik döntéshozatalában, velük egyenlő mértékben részesedhessenek a hatalom minden (család, kis- és nagyközösségek, gazdaság, társadalom, politika) szintjén. S persze velük egyenlő mértékben osztozzanak a megtermelt javakból, a kiérdemelt előnyökből.
Egyetértesz ezzel? Hát persze.
A gender mainstreaming nem világnézet, nem politikai irányzat, nem célrendszer, nem értékrend. Csak egy gondolati „szemüveg”: egyik lencséjén a férfiakat, másikon a nőket, az egész szemüveggel pedig nőket ÉS férfiakat látunk, s rajtuk keresztül figyeljük a társadalmi, gazdasági, politikai, természeti, környezeti folyamatokat, törekvéseket, a politikai, gazdasági, társadalmi irányzatokat, célokat, értékeket. Mindent megnézünk a balszemünkkel, megnézünk a jobbal, és mindkettővel egyszerre. Az emberek – férfiak és nők – egyenlősége jegyében éppen különbözőségükre vagyunk tekintettel. A gender mainstreaming ennyi: nem több és nem kevesebb.
Végezetül még egy megjegyzés. Kétségkívül megoszlanak a vélemények arról, hogy a homoszexualitás biológiai vagy lelki okokra vezethető-e vissza. Szögezzük azonban le: bármi is a háttere, mióta a rendi társadalmakat magunk mögött hagytuk, mióta a párválasztás és családtervezés joga a polgári normáknak megfelelően a magánembert illeti meg, az, hogy kit szeretünk, kivel élünk együtt, s ezzel a szexuális irányultságunk is: valóban magánügy. Ha két ember szereti egymást és boldogságra törekszik: ez az élet kultúrája. A gyűlölet, a megvetés, a kirekesztés, a jogfosztás: az a halál kultúrája.
Üdvözlettel,
Betlen Anna
