A "Nőkért.hu"-n olvasom: Néma? Alszik? Halott? Sebaj, csak szép legyen! - avagy mit üzennek a mesék a kislányoknak?
...azért ennyire nem lennék szigorványos a mesékkel. Igaz, hogy van egy csomó olyan mese, amely azt tanítja - mit tanítja: veri a szegény gyermek fejébe bele -, hogy miképp kell a férfinek fölülkerekednie, s hogyan vesse alá magát engedelmesen a nő (ebben a magyar népmesék jeleskednek valamiért nagyon); az is tény, hogy a mesék a társadalom évezredek alatt kijegecesedett (nem mindig szívünk szerint való) normáit, szereplőit, helyzet- és viselkedés-kliséit használják. De azért a tartalom, amivel feltöltik ezeket a formákat mégiscsak univerzálisabb annál, semmint hogy a lányok legyenek szépek, gondoskodók és engedelmesek.
(Különben is: a célcsoportot, az óvodás-kisiskolás korú gyermekeket tekintve a szépség nagyjából egyértékű a jósággal, a gonoszság meg a csúfsággal - fogalmilag még nem váltak külön.)
A mesehősnek, akár fiú, akár lány, szinte mindig valamilyen utat kell bejárnia (felnövekedés), valamilyen szörnyet kell legyőznie, valamilyen varázslatot kell eltüntetnie vagy megváltania (félelmek, haragok, kiszolgáltatottság, tudatlanság), s az egésznek a végén a "királyság" (felnőttkor), s a boldog házasság (szerelem), valamint a "még most is élnek, ha meg nem haltak" örök élete várja. Nálam avatottabbak mondják, hogy a tündérmesét nem kell elvenni a gyerekektől, mert többet és mást mondanak nekik, mint ami első ránézésre látszik belőlük. (Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, Gondolat, Bp., 1988.)
A király meg a fehér ló, meg az öldöklés - csak múló kellékek. Lényeg a szörny, a küzdelem, a legyőzés, az átváltozás, a jó és a gonosz, a varázslat, a titok...
Külön a Csipkerózsikát - kedvenc feminista alapmesém - szeretném megvédeni. Mindenkinek melegen ajánlom azt a változatát (a Pagony kiadó adta ki), amelyet Mosonyi Aliz mesél el (az ő meséit egyébként is feltétlenül!). Ezerszer olvastam fel az unokáimnak.
A mese - M.A. előadásában csak sokkal szebben és sokkal költőibben, de persze a lényeget tekintve változatlanul - már a Grimm-féle alakban is a következőről tájékoztat:
A gyermek a szülő kincse, s mint ilyen, mindennél szebb és fontosabb neki.
Nem árt észben tartani, hogy a lányok (nők) - önálló entitás. Az ő esztendejük nem 12, hanem 13 hónapból áll. Aki erről elfeledkezik - nem hívja meg a 13. tündért -, pórul jár.
A 15 éves korban a nőiséggel (hagyományos női tevékenységgel, a fonással) szoros összefüggésben kicsöppenő vércsepp mindent megváltoztat. A szülők s velük a gyermekkor (kastély stb.) feledésbe merülnek. Minden elmerül, illatos és tüskés rózsabozót veszi körül: érinthetetlen, megérthetetlen, szúrós, áthatolhatatlan (kamaszkor).
Az ébredést (és a rózsa nyílását - bocsi, de biza ez van benne) az érett szerelem hozza (a korábbi királyfiak és egyéb pasasok erőszakkal sem tudtak közelebb (be-) hatolni), s vele, az önálló felnőtt élettel egyszersmind minden visszazökken az eredeti kerékvágásába: kukta lenyalhatja az ujját, megkaphatja az obligát pofont, a szülők végre megint gyönyörködhetnek imádott gyerekük boldogságában. Lásd 1. pont.
Da capo al fine.
